A Bálint-nap pontos eredete a homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott rajta. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, talán ez a megfigyelés szolgálhatott a hiedelem alapjául, hogy ez a nap kedvez a házasságjóslatoknak és a szerelmi varázslatoknak.
Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a mezőkön legelésző nyáj istenének szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet. Ezen az éjszakán a fiatal nők felírták és egy kerámiakorsóba helyezték nevüket, a férfiak ezek közül húztak, és az így kialakult párok az ünnepség idejére vagy egész életükre együtt maradtak.
A katolikus egyház legalább három különböző Bálint (Valentin, Valentinus) nevű szent vértanút tart nyilván. A legismertebb Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, hogy az egyedülállók a családosoknál jobb katonák. Bálint a rendelet ellenére titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték.
Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a romantikus szerelemhez 1382-ben Madárparlament című költeményében. Néhány évtizeddel későbbről datálódik egy újabb, a Valentin-naphoz kötődő börtönüzenet, ezt a verset a százéves háborúban angol fogságba esett, a londoni Towerben raboskodó I. Károly orléans-i herceg küldte feleségének 1415-ben.
Hat évvel később V. Henrik angol király már költőt fogadott fel, hogy Bálint napján versbe szedett üzenetet írjon feleségének, Valois Katalinnak. Ezt a napot Angliában 1446-tól széles körben megülték: a lányok nevét szív alakú papírra írták, edénybe tették, majd a fiatalemberek kihúzták leendő kedvesük nevét, és a szíveket néhány napig kabátjukra tűzve hordták.
Nagykereskedelmi méretekben elsőként 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra e napra szánt képeslapot, ezért nevezik őt “a valentine-ok anyjának”. Az érzelmek kimutatását fölöttébb rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek, a szokás elterjedését az alacsony postai díjszabás is elősegítette. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak.
Jóllehet a Bálint-napot ma már a világ szinte minden országában megünneplik, legnagyobb kultusza angolszász és francia nyelvterületen van, ahol Bálintot, avagy Valentint a különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének tartják. Magyarországon 1990-től terjedt el megünneplése. Ezen a napon Amerikában egymilliárdnál több kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak a postán. (Érdekesség, hogy az üzenetek többségét a tanárok kapják tanítványaiktól.) Az ünnephez kapcsolódva számtalan ajándék is gazdára talál, a legnépszerűbb a virág, a csokoládé szív alakú dobozban és az ékszer. Az internet elterjedésével természetesen ma már a digitális üdvözlőlapok és kuponok tömegét küldik az emberek szeretteiknek.
A szerelmesek napjáról szerte a világon megemlékeznek: Dél-Koreában és Japánban például csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a “Fehér napon” viszonozzák. 2011-ben Peruban munkaszüneti nappá nyilvánították február 14-ét. Az olaszországi Terni városában hagyomány, hogy a szerelmesek napjának előestéjén egész Itáliából érkeznek ide párok, és a város bazilikájában, San Valentino (azaz Szent Bálint) sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket.
Magyarországon az egyetlen Szent Bálintnak szentelt, 1771-ben emelt barokk stílusú kápolna a Baranya megyei Bólyban található.
Ami világszerte hasonló: a szerelmesek ünnepén a virágárusok és az ajándéktárgy-kereskedők harcot vívnak a vevők pénztárcájáért.
