Mozaik

Kíméletlen fakitermelésről tudósított a gyulai természetjáró

Kiss Ernő
Kiss Ernő
Letarolták a számára oly kedves erdőt.

Egy gyulai természetbarát bejegyzésében különös esetről tudósított.

Kiss Ernő nem első alkalommal oszt meg izgalmas élményt a közösségi felületen, korábban mi is hírt adtunk már a túrázó egyik kalandjáról. A közelmúltban egy túrakerékpározás alkalmával döbbenetes látvány tárult a szeme elé.

Kiss Ernő

Amit a napokban megosztottam, a mályvádi erdőben történt. Gyula mellett, a Fekete-Körös öleli körbe a Mályvádi-erdőt. Ez egy termelői erdő, ezzel én is tisztában vagyok, de sajnálom azokat a hatalmas, öreg fákat. Az igazi öreg erdő szinte teljesen eltűnt innen

-panaszolta Kiss Ernő a Sokszínű vidéknek.

Kiss Ernő

A fiatal csemeték sora, egy “pár éves susnyás” a természetbarát szerint nem is erdő, bár hangsúlyozta, hogy a kérdéshez nem ért.  A túrázó első döbbenetében csupán érzelmi, esztétikai alapon formált véleményt.

Évről évre, amikor a kerékpáros az erdőszélen járt, képeket is készített a számára oly kedves helyről.

Kiss Ernő

Ami tulajdonképpen zavart az a tábla, amit korábban a turisták számára elhelyeztek. Ez tájékoztatta a túrázókat, hogy pontosan mi is van ott, milyen természeti érték. A táblát szemmel láthatóan félre lökték. Úgy gondolom, elvihették volna, esetleg kitehettek volna a kitermelésről egy tájékoztatót

-fogalmazott a felháborodott természetbarát

Kiss úr egyébként egy-egy kerékpáros túra alkalmával számos érdekes dolgot megörökít, szépet és kevésbé szépet egyaránt. Megkeresésünkre hangsúlyozta, legutóbbi képei szerinte önmagukért beszélnek.

Kapcsolódó
17 ok, amiért tisztelnünk kell az erdőket
Az erdő legyen veled! Ma van az erdők nemzetközi napja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik