Mozaik

Mától látogatható a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-vár

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
1,6 milliárd forintot költöttek a várra, ahol a rendezvénytér, a kiállítótér és a lakótorony is felújításon esett át.

Átadták a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a megnyitón hangsúlyozta, hogy a kulturális beruházás révén erősödik az egész térség és a helyi közösségek identitása.

Navracsics Tibor örvendetesnek nevezte, hogy a térség történelmi középpontjában megújulhatott a vár, és ezzel esélyt kapott a település, hogy ott legyen a magyar kultúrtörténet jelenében.

MTI/Vasvári Tamás

A Nemzeti Kastély- és Várprogram – amelyben 17 kastély és 12 vár újul meg -, ékes példája annak, hogy a múltat hogyan lehet a jövőn keresztül láttatni az informatikai megoldások segítségével – mondta.

A miniszter kijelentette, a kultúra a gazdaság motorjaként működve erősíti a térséget, amely Európa felé is meg tudja mutatni erősségeit, mint a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program résztvevője.

MTI/Vasvári Tamás

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere felidézte, hogy a vár névadója, Kinizsi Pál akaratereje számos esetben megmutatkozott. Mint mondta, Nagyvázsony történelmére is jellemző ez az akaraterő, ami képes volt a semmiből újjáépíteni a települést. Hetven ingatlan újult meg a vár környezetében, 22 vállalkozás indult vagy újult meg.

MTI/Vasvári Tamás

A nagyközönség már látogathatja az 1,6 milliárd forintból megújult Kinizsi-várat, ahol megújult a rendezvénytér, a kiállítótér és a lakótorony. A lakótoronyban Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztálya van berendezve, aki ott élt mintegy 25 évig. Látható itt egyebek mellett egy sakk-készlet, melyet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak. (MTI)

MTI/Vasvári Tamás

Kapcsolódó
Megújult az ország ikonikus vidéki postamúzeuma
Nagyvázsony csodálatos természeti közegben elhelyezkedő kulturális paradicsom.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik