Mozaik

8 jeladós fehér gólyánk közül 7 érkezett meg Afrikába

Veca van a legtávolabb, Báró a legközelebb.

A gólyák minden évben szinte napra pontosan augusztus 20-án vonulnak el Afrikába, de az idén a szárazság miatt már augusztus első hetében elkezdték a vonulást.

A Boszporusznál a leglátványosabb a madarak vonulása, alább megnézheted:

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nyolc, jeladóval ellátott fehér gólya afrikai tartózkodási helyét követi nyomon. Közülük 7-et az MME szakemberei, egyet pedig egy magyar-szlovák projekt keretében szlovák kollégáikkal közösen láttak el jeladóval.

Korábban egy olyan jeladós magyar gólyát is nyomon követhettünk, melynek Android-alkalmazása is volt. Itt olvashatsz róla.

Idén az első – a 2015-ben a Nógrád megyei Bátonyterenyén született – jeladós fehér gólya, Bátony már augusztusban megérkezett Afrikába, ahol legutóbbi „üzenete” alapján Csád és Szudán határán tölti napjait.

Bátonyt szépen követték a többiek: Hajdú, Emília, Gyöngyvirág, Eszténa, Veca és a magyar-szlovák „közös kedvenc”, Jergus.

Báró – az őrhalmi iskola bekamerázott fészkében költő öreg hím – is útnak indult, és madártársai útvonalán haladt egészen Izraelig. A műholdas jeladó tanúsága szerint Haifa városának környékén “lecövekelt”, és ott szárnyal nagy köröket október eleje óta.

Izraelben a legtöbb gólya csak átszálló vendég. A vonuló csapatok néhány órás éjjeli pihenő után folytatják útjukat Afrikába, néhányan azonban ott maradnak télre, és olyan madarak is akadnak, akik az egész évet ott töltik. Lehet, hogy Báró is ott marad egész télen?

Jeladós gólyáink tartózkodási helyét IDE KATTINTVA folyamatosan követheted.

A 7 Afrikában telelő magyar jeladós fehér gólya közül jelenleg Veca található a legtávolabb: a madár Csád délnyugati részén élvezi a meleget.

Fotók: eszakigolyahir.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik