Mozaik

Ennyire becsülik a házi macskák állományát Magyarországon

A félév utolsó Természetmegőrzési Műhely előadásával Gombkötő Péter gerinces zoológiai szakreferens várta az érdeklődőket az elmúlt héten Egerben, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. Az előadás címe „A házimacska mint jelentős természetvédelmi problémákat okozó faj”.

A BNPI honlapján olvasható beszámoló szerint már az előzetes programkiírásainknál is jól látszott, hogy igencsak megosztó témáról lesz szó. Kollégájuk prezentációjából kiderült, hogy a házi macska az Afrikában és a Közel-Keleten honos afrikai macska közel-keleti alfajának háziasításából származik, napjainkban pedig az egyik legnépszerűbb társállattá vált világszerte.

Hazánkban állományát 9 millióra becsülték, ami (a viszonyítás kedvéért) a vörös róka-állomány 38-szorosa.

Gombkötő Péter az eseményen elmondta, mivel szándékos betelepítés eredményeként került a macska az élőhelyére, inváziós állatfajként is számon tartják. A házi macskák biodiverzitásra gyakorolt negatív hatását nem szabad alábecsülnünk, ezt az előadásban számos nemzetközi vizsgálat is alátámasztotta.

A ragadozás, a versengés, a zavarás, a betegségek átvitele, a vadmacskával való hibridizáció mind-mind negatívan hat a vadon élő állatokra. A védett madarak zsákmányolásán, zavarásán kívül olyan fokozottan védett fajokat is veszélyeztet, mint az ürge, vagy a nemrég ismertetett eset: a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területen élő kaszpi haragossikló esetében is.

Fontos kiemelnünk, hogy „nem beszélünk el egymás mellett” a tudatos, felelősségteljes háziállattartó emberekkel! Mindannyiunk közös érdeke, hogy a házi macskák és a kóbor állatok száma korlátozva legyen

– fogalmazott.

A házi macskák szabályozatlan szaporodásával és a felelőtlen tartásukkal kapcsolatban nemcsak a védett fajok, hanem az állatmentő szervezetek, civil állatvédők is számtalanszor kerülnek nehéz helyzetbe a gazdik támogatása nélkül vagy a felelős gondolkodás hiánya miatt.

A szabadon tartott házi macskák biológiai sokféleségre gyakorolt hatásait enyhítő intézkedések közé tartozik a kerítés alkalmazása, az oltás, az ivartalanítás, a macskák ragadozás elleni eszközökkel való felszerelése (pl. csengettyű), a háziállatok szabadban töltött idejének korlátozása, és a macskamentes területek kialakítása.

Kapcsolódó
Tüneményes vadmacskakölyköt találtak a Börzsönyben
Az állat hangosan nyávogva, jól láthatóan egyedül kóborolt az erdőben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik