Életmód

Hazamentek az 50 éve kihalt somogyi falvak lakói

Hatodik alkalommal gyűlt össze az ötven évvel ezelőtt elhagyott puszták népe, írja a sonline.hu.

A lap cikke szerint Lovász Ilona és barátnője, Vajdáné Darázs Rózsa döntöttek úgy, hogy az egykori lakóhelyük elszármazottait ötven év után összehívják egy beszélgetésre. 2018-ban meg is tartották az első találkozót, amelyre akkor csaknem százan mentek el.

Az egykori Háromház, Szőkepuszta, Kopárpuszta, és Kakpuszta a hatvanas évek végén néptelenedtek el. Akkor szűnt meg az iskola és a bolt a településeken.

Magam sem tudtam befejezni az egykori lakóhelyemen az általános iskolát. A legtöbben kollégistaként végeztek, csupán hétvégén találkoztak a szüleikkel, pedig hét közben is kellett volna segíteni nekik a ház körül

– emlékezett vissza Lovász Jánosné, a rendezvény szervezője.

Huszti Gábor / Facebook

Hozzátette az egykor itt állt harminchat házat mára visszafoglalta a természet. Mindenki máshol lakik. Az első találkozó nagyon meghatóra sikerült, sokan egymás nyakába borulva sírtak. Nagyon sokan eljöttek. A szombati összejövetelen már több mint százharmincan voltak.

Kiemelte: nagyon összetartó közösség lakott egykor a mára elnéptelenedett területeken. Abban is biztos, hogy ha akkor megmarad a bolt és az iskola, a mai napig laknák a településeket a leszármazottak.

Szombaton ünnepélyes keretek között egy feszületet állították az egykori iskola területére, szentmisét tartottak és nagyokat beszélgettek a résztvevők. A rendezvényen részt vett Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Önkormányzat alelnöke is. Az eseményt követően azt írta közösségi oldalán, hogy a rendezvényre ellátogatók mély hittel és helyi identitással rendelkeznek. Valamint felidézte, hogy sajnálatos módon közel egy tucat település már lakatlan és csak a régi térképeken szerepelnek.

Kakpuszta utolsó lakójáról közel 20 éve közölt riportot az M1:

A napokban írtunk egy hajdú-bihari elnéptelenedett faluról, Cserekertről is, ahol már tíznél is kevesebben is laknak, egy helyi lakos elmondása szerint pedig „a fiatalok elmennek, mikor megtudják, hogy 12-szer kell nyírni a füvet egy nyáron”.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik