Mozaik

Harcsaóriást fogtak a Körösök egyik holtágában

A hal pontos súlya kereken 80 kilogramm, hossza 217 cm volt.

Az avatott horgászvélekedés szerint mindegyik nagyobb Körös-holtágban laknak mázsányi súlyt közelítő, talán azt meg is haladó óriásharcsák. Ritkán mutatják magukat, ha mégis, olyankor víziszörnyet idéző fordulások, nádfal előtt mozduló fatörzsnyi árnyékok, csónakot vontató, megállíthatatlan „tengeralattjárók” történetei gyarapítják a legendáriumot, írta közösségi oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

Mindez azonban nem csak puszta misztérium. Időnként sikeresen kifognak egy-egy ilyen harcsaóriást, igazolva, ezeknek a másfél évszázados holtmedreknek valóban megvannak a maguk matuzsálemi korú és súlyú nagybajszos lakói.

Egy ilyen példány került horogra néhány napja a Hármas-Körös Félhalmi-holtágán, amelyről a szerencsés horgász, Durucz Dávid számolt be.

facebook/Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

2023. 08. 12-én éjszaka a Félhalmi-holtágon sikerült fognom egy feltehetően rekord harcsát. 22.00-kor durrant el a bot, a várva várt kapás hatalmas erővel érkezett. Fárasztása félig vízből történt, de szerencsére a felszerelés állta a sarat. Így egy nehéz fárasztás után sikerült először csak part közelbe terelni, majd még nehezebben kihúzni, ezen vizek csúcsragadozóját. Több száz óra éjszaka előzte meg ezt a fogást

– írta beszámolójában a fiatal horgász.

A hal pontos súlya kereken 80 kilogramm, hossza 217 cm volt.

Kapcsolódó
Jól harapnak a Körösök csúcsragadozói
Termetes halak kerültek horogra az elmúlt napokban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik