Számos kis olasz település küzd az elnéptelenedés ellen. Egy különleges szépségű nyugat-szicíliai kis városka két szerencsés művésznek kínál luxusszállást, ingyenes étkezést és költőpénzt, cserében pedig semmi mást nem kérnek, mint művészi tehetséget és kreativitást – olvasható a Timeout oldalán.
Az ingyenes, egy hónapos tartózkodásért cserébe a művészeknek arra kell felhasználniuk az időt, hogy létrehozzanak egy művet, amelyet a városnak adományoznak
– magyarázta Giuseppe Cacioppo polgármester.
Ez egy nyitott felhívás minden művész számára, a jelentkezők bármit alkothatnak az inspirációik alapján, annyi a kikötés, hogy kiállítható, előadható darab legyen, amit egy köztéren, vagy múzeumban meg lehet majd tekinteni, vagy elő lehet adni.
Mivel sok jelentkezőre számítunk, a szerencséseket sorsolás útján választjuk majd ki, a nyertes páros pedig két szomszédos kis lakást kap majd. Ezek élményszámba menő panorámával, felszerelt konyhával, irodával, nappalival, erkéllyel szolgálják majd az alkotók itt töltött idejét és a nyugalmát
– részletezte a polgármester.
A kreativitás egy ilyen lenyűgöző környezetben és egy ilyen történelmi múltú városban nem hangzik túl nehéznek. A várost i.sz. 830-ban alapították, és a gabonatermeléssel kapcsolatos múltja miatt “Szicília pajtájának” is nevezik, a régi malmok pedig még ma is tésztát és kenyeret termelnek. Fenséges építészetével és hegyvidéki környezetével rengeteg inspirációt kínál a művészeknek.
Aki még jelentkezne, annak van pár napja, szeptember 11-ig lehet beadni az önéletrajzokat és portfóliókat.