Virágzó vidékünk

Misztikus ködfátyolba burkolózott a Kárpátok koszorúja

Facebook / Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Habarics Béla
Facebook / Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Habarics Béla
Magyarországról sikerült a pazar látványt megörökíteni.

Káprázatos fotók készültek a Kárpátokról – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Az Észak-Alföld peremén elhelyezkedő tarpai Nagy-hegy a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet részeként országos jelentőségű védett terület. Magassága mindössze 154 méter, tetejéről azonban így is jól szemügyre vehető a Kárpátok hegykoszorúja.

Habarics Béla, a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársa meseszép fotókat készített. A természetvédő képein ködben úszik a vidék, a háttérben pedig a Kárpátok sziluettje szépen kirajzolódik.

A tarpai Nagy-hegy a Beregi-sík geológiai érdekessége, egyben az Alföld legrégebbi felszíni képződménye. A “hegy” mindössze 60 méterrel emelkedik a Beregi-sík fölé. A különös kiemelkedés létrejöttét részben a vulkainizmusnak, részben a külső erőknek köszönhette. Törésvonal mentén elhelyezkedő vulkáni kúpját a puhább kőzetek lekoptatásával fokozatosan romvulkánná alakította az erózió.

Mára a vulkánból csupán a kürtő kemény kitöltése maradt meg. A hegy belső-kárpáti vulkáni övezet részének tekinthető, kora mintegy 10,5 millió év. A tarpai Nagy-hegyen egy kőbánya működött 1860-tól 1986-ig, az itt kitermelt kő egy része útalapba került, valamint a tiszai mederrendezési munkálatok során használták fel.

A cikk fotóit Habarics Béla készítette.

Kapcsolódó
Tátrai sípályáról készült fotó a Mátrából
Demecs Norbi fotóin tisztán látszanak a magashegység vonulatai.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik