Mozaik

1,5 milliót „foghat ki” a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny legjobbja

Facebook/Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
Facebook/Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
163 csapat 600 horgásza 187 órán át küzdhet a győzelemért.

A világ leghosszabb pontyfogó versenyét idén már 10. alkalommal rendezik meg hazánkban. 2023. szeptember 29. és október 7. között 163 csapat 600 horgásza 187 órán át küzdhet a győzelemért a X. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyen – írják az esemény honlapján.

A Balatonból 10 kg feletti súlyú pontyokat kell kifogniuk a 4 fős csapatoknak, a 10 legnagyobb ponty összsúlya alapján alakul ki majd ki a végleges sorrend. A szervezők a Balaton stabil pontyállományát figyelembe véve úgy vélik, hogy legalább 100 csapat teljesíteni tudja majd a 10 darab 10 kiló feletti hal kihorgászását.

Idén újdonság, hogy már nem csak a középső, illetve a nyugati medencében horgásznak a résztvevők, hanem a keletiben is. A helyszíneink között lesz többek között Balatonakarattya, Balatonvilágos, Siófok, Zamárdi, Alsóörs, Balatonalmádi. Ezzel együtt is limitált a helyek száma.

A versenyen csak magyar nemzetiségű csapatok indulhatnak, vannak köztük felvidéki és erdélyi magyar állampolgárok is.

Másfél millió forintos díj jár annak, aki megdönti a verseny mindenkori rekordját: a 31,825 kg-os versenyrekordot 2021-ben állították be Balatonakaliban. Ezen felül többféle díj és különdíj ütheti a legjobbak markát.

A versenyen 140 kg-os bojli etetőanyag-limitet határoztak meg, de nem is cél jóllakatni a halakat, hiszen akkor nem harapnak majd a horogra.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik