Életmód

Rekordot döntöttek a kéktúrázók

FACEBOOK/KÉKTÚRA HIVATALOS OLDALA
FACEBOOK/KÉKTÚRA HIVATALOS OLDALA
Teltházas volt a Kéktúrázás napja.

Rekordszámú, közel négyezer résztvevő kéktúrázott egyszerre október második szombatján a Magyar Természetjáró Szövetség által negyedszer megszervezett Kéktúrázás napján.

A 143 csoport együtt összesen 2583 kilométert tett meg a hazánk legszebb tájain vezető Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra útjain.

A résztvevők mozgását a rendezvény honlapján élőben lehetett követni, ahogy a GPS-es jeladók révén virtuálisan kirajzolták a tejes Országos Kékkör útvonalát a nap végére.

https://kekturazasnapja.kektura.hu/terkep

A regisztrációk alapján harminc teltházas túra volt, ebből 23 az Országos Kéktúra, 4 a Dél-dunántúli, 3 pedig az Alföldi Kéktúra valamelyik szakaszán. A legkeresettebbek ismét a Budapesthez közeli részek voltak, de nagy létszámmal túráztak a Bakonyban, a Vértesben és a Bükkben is.

Az ingyenes túrarendezvényen 222 felkészült szakaszfelelős, köztük természetjáró egyesületek képzett, helyi túravezetői, nemzeti parkok és erdészetek munkatársai, ismert személyiségek, valamint az MTSZ munkatársai vezették a túrákat.

A kéktúrázást népszerűsítő rendezvény 2020-ban debütált hagyományteremtő céllal, és azóta is töretlen sikernek örvend, évről évre egyre többen vesznek részt rajta: az idei létszám mintegy 20 százalékkal múlta felül a tavalyit. A Magyar Természetjáró Szövetség az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok és a természetjáró egyesületek szakmai segítségével így is szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára. (MTI)

Kapcsolódó
Már ezer kilométernél tart a kutyájával gyalogló 75 éves Feri bácsi a Kéktúrán
Nagy kutyasétáltatás. Így nevezte el Soós Feri bácsi az utat, amit kutyájával jár be az Országos Kéktúra útvonalán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik