Virágzó vidékünk

Hazánkban van a világ egyik legpihentetőbb helye

Unsplash
Unsplash

Nem szükséges külön kiemelni, hogy a mindennapi élet milyen hatással van ránk, sokszor alig várjuk, hogy mindent magunk mögött hagyva elfelejtsük az egészet. Lehet azt egy sétával, egy jó könyv olvasásával, egy kellemes gyógyfürdőben való pihenéssel, lényeg, hogy számunkra pihentető legyen a hely, a helyzet.

Hogy mi a pihentető, az természetesen mindenkinek más és más, de megpróbáltak mégis egy olyan pontot találni, amivel mérhetők, összehasonlíthatók a pihentető helyek. A Spa Seekers wellnes-élményekkel foglalkozó honlap azt vizsgálta, hogy hányszor fordul elő az úti célok értékelései között a „pihentető”, vagyis a „relaxing” szó, majd ezekből egy listát állítottak össze.

A rangsor szerint a legpihentetőbb hely az izlandi Kék lagúna.

A Kék lagúna Izland az ország egyik legnépszerűbb turistacélpontja. A Blue Lagoon egy mohával fedett lávamező közepén fekszik a Dél-nyugat izlandi Reykjanes-félszigeten, UNESCO Global Geopark területen. A 8,7 négyzetkilométer területű Kék Lagúna körülbelül 9 millió liter geotermikus tengervizet tartalmaz, legnagyobb mélysége 1,6 m. A lagúna jellegzetes kékes-tejfehér színű vize sós, különleges algákban és ásványi anyagokban gazdag, hőmérséklete egész évben 37–39 °C körüli.

A lista második helyén egy magyar helyszín, a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda áll 3581 említéssel, a harmadik az angliai Thermae Bath Spa.

A Széchenyi gyógyfürdő Budapest legnagyobb fürdőkomplexuma. Építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján. A Városligetben található fürdő termálvízellátását jelenleg az 1938-ban átadott II. számú, „Szent István” kút, hidegvízellátását hat kisebb mélyfúrású kút biztosítja. A komplexum három kültéri és 15 beltéri medencével rendelkezik. A fürdőben különböző gyógykezelések vehetők igénybe és nappali kórházak is működnek. A vize tartalmaz nátriumot, valamint gazdag a kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, szulfátos anyagokban melynek fluorid- és metabórsav-tartalma is jelentős. Az ivókút vize kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, kloridos, szulfátos, alkáliákat és jelentős mennyiségű fluoridot tartalmazó gyógyvíz. A fürdő gyógyvize javasolt az ízületek degeneratív betegségekkel küzdőknek, valamint idült és félheveny ízületi gyulladások, ortopédiai, baleseti utókezelések kiegészítésére.

A Thermae Bath Spa a történelmi gyógyfürdő és egy kortárs épület kombinációja Bath városában, Angliában. Az ország egyetlen termálfürdőjeként, a hely különösen nagy népszerűségnek örvend.

Az első tíz legpihentetőbb hely között a termálfürdőkön kívül vannak még parkok, botanikus kertek is.

10 legpihentetőbb hely a világon

  1. Kék lagúna, Izland (4050 említéssel)
  2. Széchenyi Gyógyfürdő, Magyarország (3581 említéssel)
  3. Thermae Bath Spa, Anglia (3457)
  4. Luxembourg-kert, Franciaország (1828)
  5. Retiro park, Spanyolország (1781)
  6. Gardens by the Bay, Szingapúr (1138)
  7. Hanmer Springs Thermal Pools, Új-Zéland (1113)
  8. St Stephen’s Green park, Írország (1104)
  9. Jardin Majorelle, Marokkó (1061)
  10. Royal Botanic Gardens Victoria, Ausztrália (950)
Kapcsolódó
Két magyar fürdő is bekerült az európai Top 7 közé
A téli hideg időben nincs jobb, mint a meleg, gyógyhatású vízben melegedni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik