Mozaik

Alighanem az ország legidősebb barátcinegéjét fogták meg Pilisszentivánnál

Karlné Menráth Réka / Pilisi Len Látogatóközpont
Karlné Menráth Réka / Pilisi Len Látogatóközpont

Rekordgyanús barátcinege került a madárhálóba a nemrég még pocsolyára hasonlító Jági-tónál, közölte honlapján a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Mint fogalmaztak, 2005 óta gyűrűznek madarakat Pilisszentiván határában a Jági-tónál. Leginkább azok a madarak kerülnek a hálóba, amelyekkel a településeken mindenki találkozhat, aki télen rendszeresen eteti a madarakat. Közülük is leggyakoribbak a cinegék. A legismertebb a széncinege és a nála kisebb termetű kék cinege.

Úgy folytatják, velük ellentétben az egyszerűbb színezetű barátcinege már ritkábban téved be a települések madáretetőire, az erdőszélen azonban gyakori vendég a „terített asztalon”. A fekete sapkát, fekete szakállkát viselő kis madárból rendszeresen gyűrűznek a téli szezonban, és gyakran fogunk közülük vissza már korábban meggyűrűzött példányokat. Ebből következtethetnek arra, hogy a barátcinege hűséges a lakóhelyéhez, ha télen is táplálékhoz jut itt.

A másik, amit a gyűrűzésnek és a visszafogásnak köszönhetünk, hogy megtudhatjuk meddig élnek ezek a kis madarak. Egy kis barátcinegénél csak annyit tudunk megállapítani a befogott egyed koráról, hogy fiatal, vagyis abban az évben kelt ki a tojásból, vagy egy évesnél idősebb. Viszont ha rajta van a gyűrű és visszafogjuk, annyit biztosan tudunk, hogy hány évvel korábban lett meggyűrűzve

– magyarázták.

A DINPI rekordtartója eddig egy hat évvel korábban meggyűrűzött barátcinege volt, amit pár évvel ezelőtt fogtak vissza. Idén azonban letaszította a trónról egy olyan barátcinege, amit októberben és most néhány nappal ezelőtt is visszafogtak, és már nyolc éve viseli a gyűrűt a lábán.

Őt 2015 októberében gyűrűzte Vízkert András a Jági-tónál, és már akkor nem volt fiatal madár, tehát minimum 9 éves.

Ezzel az országos rekordot döntögeti, hiszen a legidősebb előkerült barátcinege eddig a gyűrűzési adatok alapján 9 éves és 24 napos (MME adatai alapján), vagyis a gyűrűzéséhez képest ennyi idő után fogták vissza.

Ráadásul ezt a barátcinegét nem először fogták vissza a Jági-tónál, összesen 7 alkalommal került újra bele a hálóba. Megfogták a gyűrűzés után egyből 2015 novemberében, majd 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is egy-egy alkalommal, és idén kétszer.

Azt tudják, hogy ezeknek a kis madaraknak az átlagéletkora 1 év, hiszen az első telet nehezen élik túl, de ha már életben maradtak, akár 7-10 évig is élhetnek.

Kapcsolódó
Lottóötöst ér egy madárbarát kert
Hatalmas öröm megfigyelni a sok fajta madarat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik