A Kutyabarát.hu, az első kutyabarát szolgáltatásokat és helyeket népszerűsítő portálként, valamint a kutyabarát turizmus úttörőjeként online felületein 2012 óta, a nyomtatott formában is országszerte elérhető ingyenes Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekeznek hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a 2014-től minden évben megrendezésre kerülő Év Kutyabarát helye kampány, írta a portál.
A kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden évben egy hónapra kiemelt figyelmet kapjon a kutyabarátság, a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítése. Ebben a Kutyabarát.hu az összes hazai kutyás szolgáltatót, szereplőt megszólítja, aktivitásra buzdítja, bevonva a kutyatartó, állatszerető embereket is, akik szavazataikkal támogathatják kedvenc kutyabarát helyüket.
November 21-én tizedik alkalommal rendezték meg az Év kutyabarát helye kampány díjátadóját a Kutyabarát.hu szervezésében. A társadalmi felelősségvállalás jegyében idén is a Kutyabarát.hu felelős kutyatartási projektjét támogatta a kampány.
Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén is – három-négy, ilyen embert próbáló évet követően – még mindig töretlen az érdeklődés és jelentkezés az Év kutyabarát helye kampányra. A kezdetekkor még az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kutyabarátságra, bevonjuk a kutyabarát szolgáltatásokat annak érdekében, hogy együtt népszerűsítsük a kutyabarát filozófiát. Idén is bebizonyosodott, hogy a kampány azóta már túlnőtt önmagán. A kutyabarát turizmus fejlődésének, a kutyabarát szolgáltatások mennyiségi és minőségi növekedésének köszönhetően egyre többen szeretnék megmutatni, hogy kutyabarátok. A mi küldetésünk ebben pedig az, hogy folyamatos segítséget, kommunikációs lehetőséget biztosítsunk ezeknek a helyeknek, szereplőknek, hiszen ezzel közösen, hatékonyan járulhatunk hozzá a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez is
– mondta Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu egyik alapítója, az Év kutyabarát helye kampány projektvezetője.
Az Év kutyabarát helyei 2023-ban
- Közönségdíj – Márton Cukrászda (Balatonlelle)
- Kutyabarát.hu különdíj – Gyógynövény Fagylalt Műhely (Zánka)
- Közönségdíj – Bomiz Deli (Budapest)
- Kutyabarát.hu különdíj – Vasmacska Kávézoo (Budapest)
- Közönségdíj – Komédiás Étterem (Győr)
- Kutyabarát.hu különdíj – Sulyom Tájétterem (Sarud)
- Kutyabarát.hu különdíj – Malom és Kacsa (Tata)
- Kutyabarát Balaton különdíj – Zománc Bisztrócska (Vászoly)
- Purina különdíj – Babutzi (Budapest)
- Közönségdíj – Margaréta Garden & Spa (Eger)
- Kutyabarát.hu különdíj – Rókavár Vendégház (Csánig)
- Kutyabarát Balaton különdíj – Jenny Vendégház (Zalakaros)
- InfoPont különdíj – Pro Village Franciska major (Sopronkövesd)
- Elanco különdíj – Kosbor Panzió (Magyarszombatfa)
- Közönségdíj – Dráva Hotel Thermal Resort**** (Harkány)
- Kutyabarát.hu különdíj – Tisza Balneum Hotel **** (Tiszafüred)
- Kutyabarát Balaton különdíj – Bonvital Wellness & Gastro Hotel****superior (Hévíz)
- Infopont Magazin különdíj – Fészek – Étel és Hotel – (Zánka)
- Infopont Magazin különdíj – Dráva Hotel Thermal Resort**** (Harkány)
- Közönségdíj – Be in Shape Szalon (Budapest)
- Kutyabarát.hu különdíj – Impact Hub Budapest közösségi iroda
- AsiaCenter különdíj – Be in Shape Szalon (Budapest)