Mozaik

Történelmet írt az Advent Bazilika

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán
Negyedszer is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották.

Negyedszer is elnyerte Európa legjobb karácsonyi vásárának címét az Advent Bazilika a European Best Destination utazási portál online szavazásán. A siker példa nélküli az európai karácsonyi vásárok történetében: soha korábban egyetlen ünnepi rendezvénynek sem sikerült négyszer elhódítani a rangos elismerést, amit az Advent Bazilika ráadásul a 2019-es első helyezés után 2021-óta folyamatosan kiérdemelt.

Budapest immár négyszeresen Európa-első karácsonyi vásárként többek között London, Bécs és Prága rendezvényeit előzte meg a versenyen.

Zsinórban harmadszor, összesen pedig immár negyedik alkalommal a magyaroké Európa legjobb karácsonyi vására.

Idén a november 30-án induló,  egészen december 7-ig tartó versenyen 20 európai város – Budapest mellett többek között London, Bécs, Brüsszel, Prága, Drezda, Madeira, Birmingham, Edinburgh és Poznan – ünnepi vására vett részt.

2023-ban – túlszárnyalva a már 2022-ben is kimagasló érdeklődés mellett zajló versenyt – rekordrészvételt hozott a szavazás: 168 ország utazója 592 992 szavazatot adott le kedvencére, és több mint 335 000 alkalommal osztotta meg szavazásának eredményét a közösségi oldalakon a verseny 7 napja alatt.

Az Advent Bazilikát 68 029 kedvelés, minden idők legtöbb szavazata repítette az európai mezőny első helyére.

A 2023-as eredmény azért is rendkívüli, mert  16 776-tal több szavazat érkezett a budapesti rendezvényre, mint 2022-ben.

Az idei első hellyel az Advent Bazilika 2019, 2021 és 2022 után immár negyedszer nyerte el az Európa legjobb karácsonyi vására címet, ez a bravúr korábban egyetlen vásárnak sem sikerült Európában.

A szervezők ezúton szeretnék kifejezni köszönetüket mindenkinek, aki szavazatával hozzájárult a sikerhez.

Kapcsolódó
Tombol az utazási kedv, sok szálláshely teltházas lehet az ünnepekben
A szálláshelyeken először a szilveszter telítődik, majd a karácsony.
Olvasói sztorik