Virágzó vidékünk

Díjazták a hazai turizmus legjobbjait

Facebook/Natura Hill Zebegény
Facebook/Natura Hill Zebegény
A turizmus 12 kiválósága vehetett át kitüntetéseket.

A magyar turizmus az év eddig eltelt időszakában már megközelítette azt a rekordot, amelyet a járvány és a háborúk előtt, 2019-ben felállított – írta az MTI.

A vendégéjszakák száma idén már bőven meghaladta a 35 milliót, október végéig 1,5 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. December végéig pedig még tovább emelkedik, sikeres év lesz az idei a turizmusban

– emelte ki Erdei Bálint, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese.

Hozzátette:

Az elismerést érdemelt szakemberek egyszerre testesítenek meg nemzetközi színvonalú szakmai és emberi minőséget. Sikerük azért is örömteli, mert azt igazolja, hogy a turisztikai pálya választása Magyarországon is kínál olyan karrierlehetőséget, amiért érdemes itthon tevékenykedni.

Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjban hatan részesültek, ezen felül Talentum-díjat és Életműdíjat adtak át, így a turizmus 12 kiválósága vehetett át kitüntetéseket a csütörtöki eseményen.

MTI/Bruzák Noémi

Életműdíjat vehetett át

  • Szepsy István és ifj. Szepsy István a magyar borászatért, borturizmusért tett évtizedes, kimagasló tevékenységért, a Tokaji Borvidék leghíresebb pincészetében végzett világszintű, értékteremtő, példamutató munkáért, Magyarország és a Tokaji Borvidék hírnevének öregbítéséért és a prémium tokaji borok fejlesztéséért.

Talentum díjat érdemelt ki 

  • Dalnoki Bence, a Bocuse d’Or szakácsverseny világdöntőjének bronzérmese, kimagasló gasztronómiai tevékenységéért, Magyarország hírnevének öregbítéséért.

Nagydíjjal jutalmazták

  • Barna Ádám innovatív, vidéki gasztronómiai tevékenységéért, a magyar konyha hagyományainak éltetéséért.
  • Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként a budapesti Atlétika Világbajnokság pályázatának és megszervezésének vezetőjeként végzett munkájáért.
  • Hodik Adrienn és Hodik Tibor, a Natura Hill Zebegény slow food bistro és butik hotel fenntartható, ökológiai szemléletű működtetéséért.
  • Szabadfi Szabolcs, a pékszakma iránti elkötelezettségéért, annak újszerű népszerűsítéséért.
  • Szerencsés Györgyi, Szepesi Péter és Gyűjtő Ádám a kétútközi Graefl-kastély fenntarthatóság és slow life jegyében való működtetéséért, a közösségépítésben vállalt kimagasló tevékenységéért.
  • Tuboly Andrea a zalaegerszegi Tourinform Iroda turizmusszervezési feladataiban végzett példaértékű munkájáért.

A Kőrösi Csoma Sándor-díjat 2019-ben hívta életre az ügynökség az ágazat területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésére.

Kapcsolódó
Zöld nagyköveti megbízást kapott a Tisza-tó ökoharcosa
Elismerték a Tisza-tó és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye turizmusáért elhivatottsággal munkálkodókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik