Virágzó vidékünk

Rekordot döntött tavaly a hazai turizmus

pixabay
pixabay
A szálláshelyek összbevétele elérte a 860 milliárd forintot, még a vendéglátóhelyeken 1780 milliárd forintot költöttek el tavaly a vendégek.

Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is – ismertette az MTI-vel az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke.

Tavaly csaknem 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben nőttek. A magyar szálláshely-szolgáltatók 2022-höz képest 1 millió 300 ezerrel több vendégéjszakát regisztráltak, ami azért rendkívüli eredmény, mert a számítások szerint a nemzetközi konfliktusok egymillióval csökkentették a vendégéjszakák számát

– mutatott rá Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke.

Ismertetése szerint, a szálláshelyek összbevétele elérte a 860 milliárd forintot, 23 százalékkal volt magasabb, mint 2022-ben. A vendéglátóhelyeken 18 százalékkal többet, 1780 milliárd forintot költöttek el tavaly a vendégek.

Mint azt kiemelte, a sikeres 2023-as évet követően idén várhatóan tartós növekedési pályára áll a turizmus. A Turisztikai Világszervezet napokban kiadott jelentése szerint Magyarországon a globális átlagnál magasabb a visszaépülés üteme, ami támogatja a gazdasági növekedés helyreállítását is.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az eredmény elsősorban a nemzetközi beutazóforgalom jelentős élénkülésének volt köszönhető, ugyanis külföldről 18 százalékkal több, 7,1 millió vendég érkezett. Különösen impozáns volt a főváros vendégforgalmának erősödése, hiszen tavaly a magyarországi külföldi szálláshelyi forgalom 59 százalékát, 11,7 millió vendégéjszakát regisztrálták Budapesten, ami markáns, 19 százalékos többletet jelent 2022-höz képest

– részletezte Guller Zoltán.

A legnépszerűbb belföldi turisztikai térség, a Balaton eredménye végül nemcsak a nyári főszezonban sikerült kiválóra, hanem az egész éves, 3 milliós vendégszáma is 9 százalékkal meghaladta a 2019-es rekordév eredményét.

A Balaton népszerűségét jellemzi, hogy minden lakosra nyolc vendég jutott a nyári időszakban. Az eredményekhez a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártya is nagymértékben hozzájárult, mert 2023-ban nemcsak a feltöltések 445 milliárd forintos értékkel, hanem a költések is történelmi csúcsot döntöttek, 449 milliárd forintot fizettek vele a felhasználók

– emelte ki Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke.

Könnyid László az MTÜ vezérigazgatója elmondta:

Idén a nemzetközi trendekkel összhangban várható a pandémia előtti beutazóforgalom teljes visszarendeződése. Várakozásaik szerint 2024-re reális cél a 43 millió vendégéjszaka elérése. Az MTÜ célja, hogy 2030-ig 20 millió vendég évi 50 millió vendégéjszakát töltsön el Magyarországon, az ágazat pedig legalább 16 százalékkal járuljon hozzá a GDP-hez.

Kapcsolódó
Turisztikai rekordot döntött a téli szünet
A főváros után a Balaton, valamint a Mátra-Bükk térsége volt a legnépszerűbb úti cél.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik