Virágzó vidékünk

Ilyen lehet a keszthelyi Balaton-part a jövőben

Bemutatták a fejlesztési terveket.

Bővül a keszthelyi strand területe, új korzót és vendéglátó egységeket építenek a Balaton-parton. A focipálya jelentős része zöldterület marad, amelyet részben a jelenlegi városi strandhoz csatolnak. A tervek szerint mindössze 8,1 százalékos lesz a beépítettség. Olyan teraszos büféket létesítenének a pavilonsor és a hátsó nagy parkoló között, amelyek a tavaszi és őszi időszakban is kiszolgálják a vendégeket. A vendéglátóhelyeknek két bejáratuk lesz, egy a strand felől, egy pedig a korzó felől. Az első ütem várhatóan 1,5 milliárd forintból valósul –közölte a tvkeszthely.hu.

A zöldterületek jelentős részben megmaradnak. A tervek között szerepel egy szökőkút kialakítása, ahonnan sétányokon érhető el a parkoló, az új korzó, illetve a strandbejárat. Ez utóbbit is áthelyezik, és jóval impozánsabb lesz a jelenleginél. A kétszintes büféépületeket úgy tervezték, hogy azok Keszthely történelmi múltjára emlékeztessék a látogatókat, ugyanakkor modern, minden igényt kielégítő egységek legyenek.

Manninger Jenő elmondta, jelenleg az engedélyezési tervek készültek el, így most még van lehetőség a változtatásra. A polgármester ezért szeretné a lakosság véleményét is meghallgatni a témában.

Amennyiben az idén elkészülnek a kiviteli tervek, úgy a jövő év elején ki tudják írni a közbeszerzési pályázatot. Ez azt jelenti, hogy akár már 2025 őszén elkezdődhet az építkezés. A jelenlegi tervek a Balaton-part fejlesztésének első ütemét tartalmazzák, a későbbiekben rendezvény- és szaunaházzal is bővül a beruházás.

Kapcsolódó
Újabb kerékpárút épült Keszthelyen
Könnyebben tekerhetnek munkába a keszthelyiek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik