Virágzó vidékünk

Teniszpálya alatt találtak középkori templomot Visegrádon

Facebook / Nemzeti Régészeti Intézet
Facebook / Nemzeti Régészeti Intézet
2021-ben indult a visegrádi vár és környékének megújulását célzó Visegrád Reneszánsza fejlesztési program, melynek eredményeként a várrendszer és a királyi palota a Mátyás korabeli állapotoknak megfelelően születik újjá. A rekonstrukciót a falakra veszélyes invazív növényzet eltávolítása és régészeti feltárások előzik meg.

Páratlan eredményt hoztak a visegrádi királyi palota környezetében végzett ásatások – írta a visegrádi Mátyás Király Múzeum.

A visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során a Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt. A feltárt főoltár előtti kripta környékén a szentély leomlott későgótikus boltozatának darabjait hozták a felszínre.

Facebook / Nemzeti Régészeti Intézet

Tavaly az egykori királyi palota közelében találtak rá egy 700 éves, aranyozott, ruhakapocs párra, melynek tulajdonosa Piaszt Erzsébet királyné, I. Károly (Róbert) hitvese is lehetett, ugyanis a feltárt épület feltehetően az ő házának épült.

Idén márciusban folytatódott a feltárás, melynek során először a török hódoltság korából származó település nyomaira bukkantak az alsóvárban. Előkerültek 16-17. századi kerámiák, bepecsételt pipák és egy női kozmetikumokhoz köthető ezüst készlet, valamint fémből készült lövedékek, lábvasak, csontnyelű kések, továbbá középkori érmék, oszmán-török akcsék, II. Mátyás és II. Ferdinánd dénárjai.

Facebook / Nemzeti Régészeti Intézet

A királyi palota szomszédságában található teniszpálya helyén egykor a Zsigmond király alapította ferences kolostor állt. A régészek megtalálták a templom maradványait, majd a főoltár előtt egy kripta is előkerült, amelyre ráomlott a szentély több mint száz darab későgótikus boltozati bordája.

A beomlott kripta törmelékei között három holttest csontmaradványa feküdt. A mellettük talált tárgyak – például egy sarkantyú és számos ólom puskagolyó – alapján, feltehetően katonák lehettek. Egy réztál volt a közelükben, amit talán védekezésre használtak, mivel felületén fegyverek által ejtett mélyedések láthatók.

A Visegrád Reneszánsza program keretében a következő években nemcsak az alsóvár és a Salamon-torony, a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója valósul meg, de a visegrádi fellegvár és a királyi palota is megújul. A kulturális, infrastrukturális és turisztikai fejlesztések mellett akadálymentesítik az épületegyüttest, összekapcsolják a várrendszer alsó és felső részeit.

A munkálatok több ütemben valósulnak meg, így a rekonstrukció idején is látogatható lesz a fellegvár, az alsóvár és a királyi palota egy része.

Kapcsolódó
Különleges ékszert találtak a visegrádi királyi palotánál
Akár Károly Róbert feleségének a ruháját is díszíthette.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik