Virágzó vidékünk

Hároméves az első magyarországi Miyawaki-erdő

FŐKERT
FŐKERT
A tabáni kiserdő fáinak többsége már háromszor olyan magas, mint a telepítéskor.

Éppen három éve telepítették a tabáni Miyawaki-erdőt – írta a FŐKERT.

Budapest és egyben az ország első Miyawaki-módszer szerint ültetett minierdejét a Tabánban 2021. május 20-án telepítették.

A Miyawaki Akira japán tudós által megalkotott módszer lényege, hogy az őshonos facsemetéket és cserjéket igencsak közel ültetik egymáshoz, a zsúfoltság eredményeképp pedig a csemeték versenyezni kezdenek a napfényért és a tápanyagokért. A “verseny győztese” az a növény, aki a legrövidebb idő alatt a legnagyobbat nő, így ezek a fácskák nagyon gyorsan kezdenek el növekedni.

A japán botanikus és növényökológus nevéhez több mint ezerháromszáz minierdő fűződik csak Japánban. Előbb Indiában és Thaiföldön vetett gyökeret a gondolat, majd számos országban, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában is telepítettek ilyen minierdőt.

FŐKERT

A 2021-ben telepített tabáni volt Magyarországon az első Miyawaki-erdő, de korántsem az utolsó.

Azóta már Budapest több részén, valamint számos vidéki településen alakítottak ki hasonló, városi erdőt. Budapesten tavaly decemberben ültettek egyet a Nehru-parton, valamint az Andor utcában is van három kétesztendős erdőfolt. A Zsigmond téren is szépen cseperedik egy másfél éves erdőcske.

A vidéki városok között két bajai és egy büki helyszínen zöldell már ilyen erdő. A közelmúltban a Sokszínű vidék írt arról, hogy Sopronban is telepítettek egyet.

Kapcsolódó
Miyawaki erdőt ültettek Sopronban
Örvendetesen szaporodnak hazánkban a Miyawaki minierdők.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik