Virágzó vidékünk

Lefotózták a világ legidősebb fekete gólyáját a Tiszánál

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Nagy Gábor és Monoki Ákos
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Nagy Gábor és Monoki Ákos
Nehéz elhinni, de a madár már 21 éves, ezzel pedig ő a korelnök fajában, a szakembereknek nincs tudomásuk ilyen idős, gyűrűzött fekete gólyáról.

A madár 2003-ban, még fiókaként kapott jelölést Kalocsa Bélától Hercegszántón és a messziről leolvasható műanyag jelzés rengeteg adatot szolgáltatott azóta a gólyáról. Már 11-szer olvasták le az 5082-es számot, volt, hogy Izraelben – írta meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Nagy Gábor és Monoki Ákos

Az, hogy ennyi ideje visszajár, a gyakorlati természetvédelem sikere is, hiszen ez a fekete gólya sok éve tér vissza kedvelt fészkelőhelyére, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetbe, ahol a fészkelő- és táplálkozóhelyek védelme eredményeként megfelelő életfeltételek várják. Ezért is fontos élő-, költőhelyének védelme, ami közös felelősségünk, sőt kötelességünk

– írták.

A fotókat Hajdú Tamás civil természetvédő és Nagy Gábor természetvédelmi őr készítették és azt írták a cikkben, hogy az öreg madár kissé viharvert, látszik, hogy megviselték az évek a matuzsálemi korú, fokozottan védett madarat. Tollai kopottak, néhány lábujját is elvesztette már, gyűrűje is törött. Ha pedig jövőre is visszatér, akkor nevet is adnak a madárnak.

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Nagy Gábor és Monoki Ákos

Ez a madár megérdemli, hogy tavasszal szavazást indítsunk és nevet adjunk neki. Bízzunk benne, hogy megtehetjük és utána nem csak 5082-esként emlegethetjük az ikonikus fekete gólyát.

A fekete gólya fokozottan védett madárfajunk. Természetvédelmi értéke 500 000 Ft.

Kapcsolódó
Fekete gólyát azonosítottak be a Hortobágyon
A madár párjával együtt jó egészségi állapotnak örvend és jelenleg az idei fiókáikat nevelik.
Olvasói sztorik