Virágzó vidékünk

Szétverik az aszfaltot, így harcolnak a hőséggel Szegeden

szeged.hu / Iványi Aurél
szeged.hu / Iványi Aurél
A hőszigethatás következményeinek mérséklése érdekében a szegedi önkormányzat egy honlapot hozott létre, és a közösségi médiában ismeretterjesztő kampányt indított.

Megszüntetik néhány helyen az aszfalttömegeket Szegeden – írta a Szeged365.

Közterületeket újítanak meg, ismeretterjesztő kampányt indítanak, valamint a lakosságot és a vállalkozásokat is cselekvésre ösztönzik Szegeden. Az elmúlt évtized mérései azt mutatják, hogy Szegedet egyre nagyobb mértékben sújtja a hőszigethatás.

A város a környezetéhez képest egyre melegebb, és a településen belül is sok az olyan helyszín, ahol “megszorul a meleg”.

A jelenségnek komoly egészségügyi következményei vannak, és megfigyelhető, hogy a súlyosabb hőhullámok a halálozások számának emelkedésével járnak.

Akciót indít az önkormányzat

A hőszigethatás bemutatása mellett igyekeznek konkrét tippeket is adni a lakosságnak és a vállalkozásoknak, hiszen a város területének nagyobb része magántulajdonban van. Az önkormányzat olyan ösztönzőrendszert is ki kíván dolgozni, amely rábírja az ingatlantulajdonosokat a burkolt felületek arányának csökkentésére, arra, hogy intenzív zöld területeket hozzanak létre lakókörnyezetükben.

Szegeden átalakítják a Károlyi utca leburkolt terét, a Kossuth Lajos sugárút belső – a Vadász utca és a kiskörút közötti – szakaszán zöldsávot hoznak létre, az Anna kútnál átformálnak egy villamosmegállót, a város egyik iskolájában a diákokat és pedagógusokat bevonva tervezik át és újítják meg az udvart. A Hajnóczy utcában egy épülő irodaháznál a beruházóval együttműködve alakítják intenzív zöldfelületté az ingatlant övező közterületet.

Kapcsolódó
Kertészkedéssel a globális felmelegedés ellen
A kertek és a legkisebb zöldterületek, balkonládák is rendkívül hasznosak a globális felmelegedés hatásainak kivédésében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik