Életmód

Megható kisfilm a természetről, a szeretetről és a példamutatásról

Megható kisfilm a természetről, a szeretetről és a legnagyobb ajándékról, amit szülő adhat. A gyökerekről.

Együtt, közösen eltöltött pillanatok, órák a gyerekek lelkében égnek és később is emlékeznek rá. Ezek az idők adják a legfontosabbat, a gyökereket. A szülő mondhat bármit, nevelhet, de példájával már az első naptól elől jár a gyerekének. Egy kisfiú férfivá nevelése egész pici korban elkezdődik és ez bizony az apuka feladata.

Ebben a kisfilmemben az édesapa varázslatosan vezeti be kisfiát a természet világába. A lépésről-lépésre megmutatott csodák, amivel egy kisember találkozhat, ha a szülő értő kézzel vezeti, biztos támaszt jelent majd felnőtt életében. Amikor a vadászpuskával a kezében, a megfelelő öltözékben elindulnak vadászni, Fekete István, Homoki Nagy István, Szécsényi Zsigmond gondolatai, gyermekkori emlékeikről szóló írásai jutnak a néző eszébe. De ebben a pillanatban a napjaink oly gyakori vadászbalesetei, orvvadászatai, lelőtt medvéi is odatolakodnak.

Ha minden területen, így a vadászat területén is a mindenkori törvények, de leginkább az etika mentén haladunk, akkor talán nem felejtik el az emberek, hogy töltetlen fegyver nincs, hogy nem néhány sör után az autót a hegyoldalnak fordítva megyünk ki lámpával és odalövünk néhány állatnak.

Az nem vadászat. A vadászat a természet szeretete, amit ezen a videón látható édesapa mutat a kisfiának. A nyúl, a mókus, a vaddisznó megfigyelése, a fák, növények, gombák ismerete. És persze a tisztelet, ami jár minden teremtett léleknek.  És a teremtőnek.

Édesapák, mutassátok meg gyermekeiteknek, amihez a legjobban értetek. Adjatok nekik gyökereket.

Ez is érdekelhet: Tanítsuk meg gyermekeinknek meglátni és védeni a természet csodáit

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik