Virágzó vidékünk

112 éves időkapszulát találtak a füleki városházán

youtube
youtube

Nógrád történelméről is árulkodó időkapszula került elő nemrég a füleki városháza felújítása során.

A városháza felújítása során érdekes lelet került elő, amely több mint száz éven át az épület falai mögött rejtőzött

– számolt be az időkapszula megtalálásáról Facebook-oldalán a Füleki Vármúzeum, amit a Nool szúrt ki. Mint írták, az objektum záróköve mögé 1912-ben egy időkapszulát helyeztek el, amely csak most látott napvilágot.

A múzeum beszámolója szerint egy gyógyszertári üvegről van szó, amely 10 történelmi dokumentumot és korabeli pénzérméket tartalmaz. Az iratok a városháza építési folyamatát, a Füleki Gazdakör megalakulását, valamint a helyi zsidó hitközség, a katolikus népszövetség helyi szervezete és a Nógrádmegyei Népbank füleki fiókjának keletkezését dokumentálják.

Az időkapszula tartalma olyan helyi egyesületek, intézmények, épületek és egyletek történetét is megörökíti, mint a Füleki Katolikus Olvasókör és Legényegylet, az önkéntes tűzoltó testület, a ferences rendi kolostor és az elemi iskola. A dokumentumokban a muzeológus és történész szakemberek említést találtak a Fülek és Vidéke Ipartestületről is.

Kapcsolódó
Középkori ólomplombát találtak a Jászságban
Nürnbergből származhat a patinás lelet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik