Pénteken kezdődik az idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
Szotyori Nagy Kristóf, az esemény versenyigazgatója elmondta, a Nemzeti Vágta idén a 13 aradi vértanú emlékének állít emléket, aminek különös jelentőségét ad az, hogy a verseny zárónapja október 6-ra, az aradi vértanúk emléknapjára, a nemzeti gyásznapra esik.
A helyszínnel kapcsolatban a versenyigazgató kifejtette, hogy a szilvásváradi lipicai lovasközpont nagyszerű talajjal rendelkezik, ami rendkívül fontos a lovak egészsége, védelme szempontjából és nagyszerű helyszín is, hiszen 300 lónak biztosít helyet több napon keresztül. Emellett a lovas stadion jobban átlátható a nézők számára, mint a Hősök terei helyszín volt.
Az esemény nulladik napján, pénteken a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny részeként 10 ország lovas rendőrei mérik össze tudásukat.
Vasárnap, a nemzetközi futamon a Nemzetközi Lovas Díszegységek versenyzői állnak rajthoz, akik lipicai lovakon fognak lovagolni.
A korábbi évekhez képest változtattak a mezőny összetételén, mivel egyre több fiatal szeretne indulni a Nemzeti Vágtán. Idén először az ifjúsági mezőnyben két csoportban indulhatnak a versenyzők: a 10-13 évesek a Huszárgyerek Vágtán indulnak pónikkal, a 14-17 évesek ugyancsak pónikkal a Kishuszár Vágtán versenyeznek.
A Nemzeti Vágta fő célja, hogy a lovas hagyományainkat felelevenítsük és “modern köntösbe” csomagolva, tartalommal gazdagítsuk, valamint egy olyan országimázst építsünk, amely mindig is jellemző volt a magyar emberre, hiszen a magyar egy lovas nemzet
– mondta a versenyigazgató.
A megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. Fontos különbség a más lovasversenyekhez képest, hogy a Nemzeti Vágtán nem egyénileg, hanem településenként indulnak a versenyzők. A nemzetközi futamokon kizárólag öt évesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni. A Nemzeti Vágtán a hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben. (MTI)