Virágzó vidékünk

Idén Szilvásvárad ad otthont a Nemzeti Vágta döntőjének

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Ebben az évben csak magyar tenyésztésű lóval lehet indulni.

A hazai lótenyésztés egyik ikonikus helyszíne, Szilvásvárad ad otthont a 16. Nemzeti Vágta döntőjének szeptember 30. és október 1. között – közölték a szervezők.

Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének döntő futamai a címerében ezüstszínű lipicait viselő Szilvásváradon lesznek, ahol a hazánkban közel 200 éve tenyésztett lipicaiak igazi otthonra találtak.

A tavaly az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült lipicai lótenyésztés egyik fellegvárának számító Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont minden nemzetközi szabványnak megfelel, speciális négyévszakos pályatalaja kiváló nedvességelvezető és lólábkímélő.

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató szerint a pálya inkább a képzettebb, technikásabb párosoknak kedvez majd; a sikeres szerepléshez ló és lovasa még erősebb együttműködésére lesz majd szükség.

A szilvásváradi fináléra a kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak, tizenegy magyarországi és 5 határon túli helyszínen lesznek előfutamok.

Az idei Nemzeti Vágta újdonsága, hogy az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. A lovak azonosításában közreműködnek a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének hivatalos területi felügyelői. Ebben az évben a nemzetközi futam valamennyi lovasa lipicai lóval száll versenybe. (MTI)

Kapcsolódó
Lenyűgöző videó a havas tájban vágtató lipicai ménesről
A csikók 3 éves korukig Csipkéskúton, a Bükki Nemzeti Park kiemelten védett részén élnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik