Mozaik

Átalakul a fizetős belépés Velencében: szigorodnak a feltételek

Getty Images
Getty Images

Nemcsak velünk marad, de drágább is lesz a turisták és a helyiek által egyaránt sokat kritizált velencei belépőjegy, írja a CNN.

A város múlt héten jelentette be, hogy a tervek szerint fenntartják a rendszert jövőre is. Míg 2024-ben tesztjelleggel 29 frekventált napon kellett fizetniük a belépésért a látogatóknak, 2025-ben már 54 napon kell ezt megtenniük.

A fizetési struktúrát is átalakítják. Eddig mindenkinek egységesen 5 eurót, átszámítva körülbelül 2 ezer forintot kellett fizetnie, de most egy kétlépcsős rendszert dolgoztak ki.

Ennek lényege, hogy aki legalább négy nappal a látogatása előtt kiváltja a jegyet, annak továbbra is 5 eurót kell fizetnie, aki viszont három napon belül venne belépőt, annak már 10 eurót kell letennie az asztalra.

Továbbra is az óváros lesz csak fizetős, illetve aki busszal vagy hajóval csak áthalad a településen vagy amellett, azt sem terhelik plusz költségek.

Velencét évente átlagosan 30 millió turista keresi fel. A példájukra egy másik népszerű olasz úti cél is fontolgatja, hogy belépődíjat vezet be.

Kapcsolódó
Egymásnak esett Portofino dúsgazdag lakossága
Nemcsak a hőség, a feszültség is nő a településen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik