Virágzó vidékünk

Betértek a borsodi szellemkastélyba, megriadtak a látványtól

facebook/urbex hungary
facebook/urbex hungary
A környék lakói elvittek belőle mindent, ami mozdítható volt. Mutatjuk videón az egykor szebb napokat látott épület mai állapotát.

A szebb napokat megélt putnoki Serényi-kastély volt már szociális foglalkoztató is, ma már csak a szellemek hajlékául szolgál. A borsodi szellemkastély épületébe sikerült bejutnia az Urbex Hungary csapatának, vette észre a boon.hu.

Az 1834-ben, klasszicista stílusban épült kastély Serényi Alajos megbízásából készült, és bár jelenleg elhagyatott, még mindig őrzi egykori pompájának nyomait.

A kastély története egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor ezen a helyen egy végvár állt, amely fontos szerepet játszott a törökök elleni védekezésben. Az épületet később, 1860-ban Serényi László átalakíttatta, így nyerte el mai formáját.

Az évek során a kastély többek között kultúrház, gyermeküdülő, görög menekülttábor, hadirokkant otthon is. A kastély államosítása után szociális foglalkoztató intézet működött a szebb napokat megélt nemesi hajlék falai között. Az ingatlan értékesítése után az intézet átköltözött a kastély parkjával szomszédos területre.

A szociális intézmény kiköltözése után a környék lakói elvittek belőle mindent, ami mozdítható volt. A fém korlátokat levágták, a termeket fűtő és egyben díszítő cserépkályháknak is hűlt helye van. A plafonokat díszítő stukkók, freskók csak nyomokban fedezhetőek fel, a parkettát számos helyen felszedték, csak a keresztlécek maradtak meg belőlük

– mutatta be a szomorú állapotokat a portál.

Bár a magántulajdonban lévő épület állapota elhanyagolt, a tetőszerkezetet nemrégiben felújították, ami reményt ad arra, hogy egyszer talán újra régi fényében tündökölhet. Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a szellemkastélyt az egyik legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portálon 280 millió forintért kínálják eladásra.

Az Urbex Hungary közösségi oldalán tett közzé képes összeállítást a szellemkastélyban átélt pillanatokról, melyek ide kattintva tekinthetők meg, alább pedig érdemes megnézni az általuk készített videót, ami szintén hűen visszadja az áldatlan állapotokat.

Kapcsolódó
Így pusztul egy elhagyatott balatoni nyaraló Aligán
Gyönyörű erdei környezetben helyezkedik el közvetlenül a Club Aliga kertmozi szomszédságában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik