Mintegy százezer köbméter, cianiddal és nehézfémekkel erősen szennyezett, toxikus víz került a Zazar patakba, majd a Lápos folyóba, onnan pedig a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába – írta megemlékező posztjában a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság.
A cianidhullám február 1-én lépett Magyarország területére. Az első vizsgálatok 32,6 mg/literes koncentrációt mutattak ki Csengernél, ami meghaladta az érvényben lévő határérték 320-szorosát. Másnap a megmérgezett Szamos vize Vásárosnaménynál beleömlött a Tiszába. A vízügyi szakemberek tudták, hogy a kárenyhítés egyetlen érdemi lehetőségét a Kiskörei vízlépcső jelenti.
Az akkor Kiskörén alkalmazott, máig egyedülálló vízkormányzási beavatkozások révén a Tisza-tóba még a szennyező csóva érkezése előtt betározott plusz 55 millió köbméternyi, jó minőségű vízzel jelentősen csökkenthették a sejtméreg koncentrációját. A pusztítást azonban így sem sikerült teljesen elkerülni:
A Kiskörei duzzasztómű rendkívüli üzemrendje, a Tisza-tavi öblítő csatornák és ártéri fokok lezárása viszont lehetővé tették, hogy a Közép-Tisza vidékén a mérgező anyagot a folyó medrében lehetett levezetni. Ennek köszönhetően a hullámtér, a biológiailag rendkívül sokszínű holtágak és a Tisza-tó öblözeteinek páratlanul gazdag élővilága gyakorlatilag nem károsodott.
A cianidcsóva végül február közepén elhagyta az országot, a súlyos ökológiai sebek pedig a reméltnél is hamarabb begyógyultak. Ám a Tisza élővilága azóta is fenyegetett.
Az ezredforduló óta február 1. a Tisza élővilágának emléknapja.
A katasztrófáról a 20 éves évforduló kapcsán írtunk részletes, összefoglaló cikket. Szerencsére azóta nem történt ekkora katasztrófa, de szennyezések sajnos folyamatosan érintik a hazai vizeket. A Sajó élővilágát is pusztította szennyezett bányavíz és ökológiai katasztrófa történt a Sződrákosi-pataknál is.