Egyetlen dobás kellett a balatoni álomsüllőhöz – írta a Pecaverzum.
Tarsoly János hétéves kora óta perget, és az utóbbi időben célja, hogy 10 kiló feletti süllőt akasszon a Balatonból. Az álomhatárt nem érte még el, de így sem lehet oka panaszra. Január 22-én egy 8,92 kilóst akasztott, két nappal később pedig egy 9,7 kilóssal hozta össze a sors.
A horgász szonárt használ, ami szerinte egyáltalán nem jelent biztosítékot a fogásra. Ráadásul akár évekbe is telhet, amíg az eszközt bevető horgász úgy kiismeri a használatát, hogy valódi segítséget jelentsen.
Tarsoly János 2025. január 24-én csak annyit látott, hogy egy egészen nagy példány látható a csónak előtt, ezért az erősebb botját vette kézbe, és egy 15 centis gumihalat csalizott. Már az első dobásra sikerült kapásra bírni a süllőt, hatalmas rávágással jelentkezett a hal. A fárasztás nem tartott sokáig, a horgász a kapásnál és a fárasztásnál is azt érezte, hogy nagy hal lehet.

Kiderült, hogy nem éri el a 10 kilót, de ez természetesen semmit nem vett el az élményből és az örömömből. Az utóbbi időszakom egyik legjobb horgászataként fogok visszaemlékezni erre a napra. Összesen hat süllőt tereltem csónakba, köztük akadt néhány 6 kiló körüli, egy 8 kiló feletti példány is. De természetesen a legnagyobb aranyozta be leginkább a napomat
– mesélte János a portálnak.
Tarsoly János a balatoni süllőállománnyal igencsak elégedett. Amióta radart is használ, jobban látja, milyen mennyiségű és méretű ragadozó úszik a vízben. A szerencsés horgász úgy véli, reális lehet, hogy a magyar tengerben sikerüljön egy 10 pluszos ragadozót fognia.
Óriás süllőkből nincs hiány ezen a télen, a közelmúltban kapitális példányt fogtak a Tiszából. 2023-ban a Duna adományozott egy gigantikus süllőt egy szerencsés horgásznak. Daróczi Csaba, az ismert természetfotós pedig tavaly Soltvadkerten népes süllőcsapatot videózott egy csónak alatt.