HIRDETÉS
Életmód

Idén is vízre bocsájtották az úszó csérszigetet

Facebook / Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület
Facebook / Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület
Alaposan kibővítették az úszó platformot.

Ismét úszik a mesterséges sziget a Tiszán – írta a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület.

Hajdú Tamás vezetésével a szolnoki madarászok változatos természetvédelmi feladatokat látnak el. Az egyesület elnöke még 2024-ben készítette el lánya segítségével a küszvágó csérek fészkelését segítő úszó szerkezetet. A csérsziget a Tiszán “teljesített szolgálatot” a vármegyeszékhely közelében.

Tamásék tavaly év végén bevontatták “téli pihenőre” a szerkezetet, majd a napokban ismét vízre bocsájtották az immár két elemből álló mesterséges szigetet. Az idei csérsziget-projektet közösen végezték a Hortobágyi Nemzeti Park, Közép-Tisza Jászság tájegység kollégáival, a KÖTIVIZIG engedélyével.

Facebook / Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület

A sziget alapterülete 16,2 négyzetméterre nőtt egy plusz elemmel. A kunsági természetvédők több élő kamerával figyelik és dokumentálják a történéseket. Feljegyzik a madarak számát és a költési eredményeket is.

Tavaly már nagyon sikeres volt a kezdeményezés, hiszen az úszó sziget 1,94 sikeresen kirepült fióka/fészek átlagot produkált, míg a természetes szigeten ugyanez a mutató mindössze 1,4 fióka/fészek átlag lett. Márcsak ezért sem volt kérdés a mesterséges költő sziget idei évben történő fejlesztése, kihelyezése.

Segítség a küszvágó cséreknek

A küszvágó csér az egyetlen hazánkban rendszeresen költő csérféle, nevét legfontosabb táplálékáról, a szélhajtó küszről kapta. Mint korábban írtuk, a szolnoki madarász 2024 áprilisában elkészült a prototípussal, ami 7,2 négyzetméternyi felületen biztosította a megfelelő helyet a madarak költéséhez. Június közepére már 10 küszvágó csér pár foglalta el a platformot és költött sikeresen. A pelyhes kis fiókák első napjairól videó is készült.

Kapcsolódó
Fűzfavesszőből font a gólyáknak fészket a szolnoki madarász
Nagy segítség a visszatérő gólyáknak.
Olvasói sztorik