Kertünk-Portánk

Nem ugat, de kiváló házőrző a négyszarvú juh

A tenyésztőknek jó pénzt hoznak a konyhára a Jacobok.

Korábban már írtunk különlegese juhokról. A Wallisi feketeorrúak egyik magyarországi tenyészetében színesítik a tanya életét – ráadásul a faj egyedei az internet új sztárjai lettek –, de ugyanilyen kedvesek a szőlőművelésben segítő cuki bárányok is.

Fotó: Rábai Hedvig

A Wallisi feketeorrú tenyészet egyik gazdája, Rábai Hedvig osztott meg Facebook-oldalán néhány fotót a Jacob nevű juhokról – akiket Írországban kapott lencsevégre –, mi pedig utánanéztünk, kik is ezek a csodabogarak?

Kevés információ található a Jacob fajtáról, a legrészletesebbet egy 1988-ban alakult amerikai tenyészet weboldalán találtuk. Tájékoztatásuk szerint a fajta eredete nem pontosan ismert. Egyes feljegyzések szerint Szíriából származik, ahonnan Észak-Afrikán, Szicílián és Spanyolországon keresztül került Angliába, majd az Egyesült Államokba.

Fotó: Facebook/JSBA

A Jákob név bibliai eredetű, utalva arra, hogy Jákob az arámi Lámánnál való pásztorkodásáért cserébe megkapta annak összes foltos juhát.

A faj Európában más fajtákkal keveredett, de legfontosabb jellemzőit megtartotta. Szilárd csontozat, dús gyapjú, ízletes, zsírszegény hús, igaz példányai nagyobbak és nehezebbek az eredetinél. Amerikában még élnek ősi, nem keveredett példányai, amik a tenyésztésben jó pénzt hoznak a konyhára.

Fotó: Facebook/JSBA

Amerikában házi kedvencként és díszállatként is tartják. Őrző szerepe is lehet a ház környékén, mert a kosok emberi betolakodókkal és ragadozókkal szemben is védelmezik a nyájukat.

A Jacob fajta kosaira jellemző a dupla szarvaltság, azaz négy szarv, közülük kettő a fejtetőn, kettő ezek alatt, mintegy 30-90°-kal megdőlve. Az általános színezet a fehér alapon fekete, barna vagy bordó foltos. A szarvakon nincs gyapjú. A szarvak kifejlődése a születés után néhány éven belül történik.

Címfotó: Facebook/JSBA

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik