A Kiskunsági Nemzeti Park Bugaci területegységének nagy kiterjedésű homokpusztáin él egy titokzatos élőlény, amelynek az itteni előfordulásával kapcsolatban még a szakemberek is tanácstalanok, írta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.
Az egyenesszárnyúak rendjébe tartozó fűrészlábú szöcske ugyanis – az eddigi ismereteink szerint – leginkább középhegységi elterjedésű faj. Ennek ellenére egy kisebb elszigetelt populációja él itt nálunk a Homokhátság szívében, Bugacon
– írták a közleményükben.
A fűrészlábú szöcske legnagyobb európai szöcskefajként akár 14 centiméter hosszúságúra is megnőhet. Elnevezését a jellegzetesen fogazott első két pár lábáról kapta.

A szakemberek nagy örömére az elmúlt hetekben több alkalommal is szem elé kerültek a fűrészlábú szöcskék fiatal egyedei.
A faj előfordulása és a fellelt példányok száma évenként igen eltérő. Tavaly alig néhány példányt sikerült megfigyelnünk, míg idén egy alkalommal, egy területbejárás alatt 11 példány került meg
– részletezték a megfigyelési adatokat.
Mint azt bemutattuk felvette a vadkamera, hogy mit tette a börzsönyi vadmacska a rókával, valamint arról is hírt adtunk, hogy farkaskölyköktől féltek Gyulafirátóton, aztán kiderült, hogy nem is farkaskölykök.

