Virágzó vidékünk

Tömeges halpusztulás történt egy nógrádi tóban

facebook/ Kábelgyár Horgász Egyesület
facebook/ Kábelgyár Horgász Egyesület
Oxigénhiányos állapot alakult ki a vízben, ahol mázsaszám kezdtek fulladni a halak.

Június 28-án a reggeli órákban vették észre, hogy a a Balassagyarmat melletti nyírjesi tórendszer 5-ös tározójában a víz felszínén pipálnak a halak, ebből pedig a szakemberek tudták, hogy nagy a baj, írta a Nógrád vármegyei hírportál.

A tóban megemelkedett a víz pH-értéke, ezáltal lecsökkent az oxigénszint, és ammónia szabadult fel. Mindezt a hűvösebb idő okozta légnyomásváltozás is befolyásolta, ennek következtében oxigénhiányos állapot alakult ki a vízben, ahol elkezdtek fulladni a halak, majd tömeges halpusztulás következett be.

facebook/ Kábelgyár Horgász Egyesület

A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai, civil egyesületek, valamint magánszemélyek segítségével szivattyúkkal keringették a tó vizét, ezáltal oxigént juttatva bele.

A vízminta eredményét megkaptuk, ez alapján pedig már beszerzés alatt van a szükséges adalékanyag, amivel kezeljük majd a tó vizét

– mondta a portálnak Kissimon Géza, a Kábelgyár Horgász Egyesület gazdasági vezetője.

Becslések szerint az anyagi kár jelentős, legalább 500-600 kilogrammra tehető a halpusztulás. Ezek között jelentős számban vannak pontyok, süllők és harcsák, de a pontos adatokat egyelőre nem tudják.

Az elpusztult halakat a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak és a Horgász Egyesületek Nógrád Vármegyei Szövetségének a segítségével zsákokba gyűjtötték össze és elszállították.

facebook/ Kábelgyár Horgász Egyesület

A halpusztulást megállt, a beavatkozást követően várhatóan néhány napon belül sikerül visszaállítani a tó vizének egyensúlyát is.

Tavaly oxigénhiány okozta a halpusztulást a Kis-Balatonban, idén márciusban pedig szándékos mérgezés okozta a tatai tömeges halpusztulást. Májusban legalább 4 mázsa busa pusztult el Szegváron, a kiszáradt Akolszögi Holt-Tiszában.

Kapcsolódó
Döbbenetes fotók az orfűi halpusztulásról
A döglött halak között kapitális méretű harcsák is voltak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik