Virágzó vidékünk

Királyszállás: történelmi élménypark egy bakonyi erdő közepén

Királyszállás a Bakony egy négyhektáros erdei tisztásán fekszik Várpalotától 6 kilométerre, épp ahogy a Tési-fennsíkra felkapaszkodnánk, egy jobbkanyarral kell elfordulnunk és egy pazar erdészeti úton jutunk el a ma már Nagy-Magyarország Parként működő településrészhez.

A néphagyomány a kis telep nevét Mátyás királytól eredezteti, aki vadászat közben lepihenve végül itt is „szállt meg” egy éjszakára.

Az egykor állami vadászterületként működő hely mára egy különleges pihenőparkká vált, és külön érdekessége, hogy a Bakony egyik lélegzetelállító túraútvonala, a Burok-völgy vadregényes őserdeje gyakorlatilag Királyszállás kapuja elől nyílik.

A 2021-ben megújult királyszállási Nagy-Magyarország Parkban minden a Trianon előtti időkről szól, a történelmi Magyarország kulturális és természeti értékeinek állít emléket.

25 fotó

A parkban több épületben is színvonalas szálláshelyekkel, Kárpát-medence ételeit, borait kínáló étteremmel és kávézóval és egy túrára, játékra, kikapcsolódásra hangolt szabadidős parkkal várják a pihenni vágyókat.

A központi épület egy régi vadászház, amit felújítottak, de a belső tér hangulatában, patinás bútoraival valóban kicsit visszarepít az időben, a Trianon előtti évekbe. Egyébként maga az egész park egyfajta történelmi emlékhely, ahol a szobrok, az emléktáblák és maguk az épületek is az 1920 előtti időket idézik fel.

A Millenniumi Szoborkertben Nyitra, Zimony, Munkács, Brassó, Dévény, Pusztaszer és Pannonhalma ezredévi emlékművének másolata is megtekinthető, ráadásul egy különleges tematikájú növénytársításokkal megrajzolt Nagy-Magyarország térkép belsejében sétálhatunk.

Az országtérkép vonalát a Kárpát-medence illat- és virágút néven rajzolták meg az alkotók, mégpedig  23 különböző kategória szerint ültetve el a növényeket. Olyan ötletes csokrokat állítottak itt össze, mint például a Tündérkert (nagyanyáink virágoskertje), Kárpátok ormán (magashegységek növényei), Istenhez közel (templom- és temetőkertek), Bujdosók vigasza (erdőszélek növényei) vagy Óriások kertje (kő- és sziklakertek növényei). De természetesen megjennek a fűszerkertek, gyógynövénykertek, konyhakertek, díszkertek és még a festőnövények példányai is.

A park tökéletes táborhelye, bázisa lehet egy-egy bakonyi kalandtúrának, ahol akár egész hétre való programot is összeírhat magának egy-egy bakancsos-hátizsákos csapat.

Népszerű körtúra járható be itt: Királyszállásról a piros kereszten a Burok-völgybe, majd leágazva a piros sáv jelzésre, végig a Bükkös-árkon, és Hétházpuszta érintésével vissza is érkezünk Királyszállásra. Ez egy 8 kilométeres kirándulás, amit 2-3 óra alatt kényelmesen teljesíthetünk.

Ha pedig már elég edzettek vagyunk, akkor belevághatunk a Burok-völgyszurdok teljes felfedezéséhez, ami egy 28 kilométeres nagy körtúrával és egy kisebb, 22 kilométeres úttal is abszolválható. Ez már haladó szint.

Egy következő alkalmat pedig szentelhetünk a Római-fürdőnek is, amit a fennsík felől, Tés irányából is elérhetünk.

De a történelmi emlékezetnek adózva eltölthetünk egy tartalmas napot Várpalotán a Thury várban, ahol a közelmúltban felújított és berendezett termekben a középkori magyar és török időkkel ismerkedhetünk meg. Majd a Trianon Múzeumban hangolódhatunk az 1920-as évek előtti korszakra, hogy mindez a történelmi időutazás a Nagy-Magyarország Parkban piknikezve teljesedhessen ki, ahol bérelhetünk a csapatnak apartmanházat, szobákat a vadászkastélyban és van lakókocsis kempingrész is, ahol akár sátrazhatunk is.

Várpalota másik érdekessége, hogy itt lapul meg az ország legnagyobb macskaszobra és megostromolható játszótér is épült a városban.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik