A XIII. század óta áll kőbe dermedt titokként a kallósdi kerektemplom, ami nem egyszerűen egy falusi szentély: inkább olyan, mintha egy másik kor kapuja volna.
Seres László hobbifotós a napokban a múltidéző épületnél jár, melynek kör alaprajza szinte kozmikus szimbólum, „mintha a földre rajzolt örvény kapcsolná össze az eget és a földet.”
Aki belép, úgy érzi, hogy az idő másképp ketyeg odabent – a falak suttogják a középkor imáit, a kicsiny ablakokon át pedig olyan fény árad be, mintha maga a túlvilág szűrné át sugarait. Nem véletlen, hogy sokan úgy hiszik: a hely egyfajta energia-örvény, ahol a lélek közelebb kerülhet az ősi titkokhoz
– írta bejegyzésében a fényképész.
Bár apró és szerény, a kallósdi templomnak különös aurája van – olyan, mintha a Balaton-felvidék szelíd dombjai közé rejtették volna a tér és az idő közös szívverését.
És mindezt ezt tökéletesen visszaadják Seres László alábbi galériánkban található képei is.




