Szeptember 2-án délelőtt két kuhi bukkant fel a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. Magyarországon most először fordult elő, hogy egyszerre, egymás mellett két kuhit sikerült megfigyelni, írta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
A kabasólyom méretű madár könnyen határozható
Felül világos kékesszürke, fekete szárnyfedőkkel, alul fehér. Kézevezői feketések, karevezői sötétszürkék. Nagy, borostyánvörös szeme meglehetősen feltűnő.
2022 decemberében jelent meg először
A szavannák, félsivatagok, galériaerdők és mezőgazdasági területek fészkelő madara egyre gyakoribb vendég hazánkban.
A Körös-Maros Nemzeti Park területén először 2022 decemberében jelent meg, s több mint négy hónapig maradt nálunk. Már ez is mutatta, hogy megfelelőnek találta az élőhelyet, a korábban Magyarország területén előforduló példányok ugyanis rendszerint csak egy-két hétig maradtak egy adott területen
– részletezték.
Az idén május 8-án a nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén már vendégeskedett egy kuhi.
Akkor május végéig voltak megfigyelések róla. Szeptember 2-án délelőtt előbb egy példányt észleltünk egy száraz fa koronájában, majd nagy meglepetésünkre közvetlen mellé leszállt egy másik kuhi is. Később a térségben vadásztak, csupán néhány száz méterre távolodtak el egymástól
– osztották meg a megfigyelést.

A slusszpoén
A nemzeti park későbbi bejegyzésében arról is beszámolt: az is bebizonyosodott, hogy idén nyáron fészket is rakott a kuhi és sikeresen költött hazánk legújabb fészkelő madarává előlépve.
A ragadozómadár-védelmi szakemberek a nyár során fedezték fel a madarak fészkét. A két adult madár négy tojásos fészekaljából végül két fióka kelt ki. A költés előrehaladtával, augusztus végén ornitológiai jelölő gyűrűiket is megkapták a fiókák, ahogyan a két kifejlett madarat is sikerült megjelölni.
Élőhelye és táplálkozása
A kuhi Afrika és Dél-Ázsia egyes területein igen gyakori. Költőfajként megjelent már Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban is. A főleg rovarokkal, gyíkokkal, esetleg apró emlősökkel, madarakkal táplálkozó kuhi nálunk is megtalálja a zsákmányát, esély van tehát rá, hogy a jövőben egyre több példány bukkan majd fel hazánkban.
Természetvédelmi helyzete
Magyarországon a kuhi védett madárfaj, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Mint arról beszámoltunk, először láttak tamariszkuszposzátát Magyarországon, valamint arról is hírt adtunk, hogy először végeztek szemlencse beültetést parlagi sason a világon.

