Életmód

A világ legszebb falujának választották, de lakói legszívesebben lemondanának a címről

Getty Images
Getty Images

Kétélű kard a világ legszebb falujának lenni, ezt állítják annak a településnek a lakói, mely nemrégen nyerte el ezt a címet, írja a BBC.

Az Anglia déli részén található Bibury a Forbes vonatkozó top 50-es listáján került az élre a teljesség igénye nélkül az osztrák Hallstatt, a hollandiai Giethoorn, vagy a Santorini szigetén lévő Oia előtt.

Ugyan a falut csak 600-an lakják, van olyan hétvége, amikor 20 ezer turista is ellátogat ide. Ez nem véletlen, ahogy az alábbi galériánk is mutatja, tényleg egy mesébe illő településről van szó.

15 fotó

A látogatók többsége ugyan szervezett buszokkal érkezik, de mostanra szigorú korlátozásokat kellett bevezetni, ezek közé tartozik, hogy a központban kialakított parkolót lezárták.

Craig Chapman, a helyi plébániatanács elnöke arról beszélt, a falu turizmusa problémás, a vonzerejük miatt pedig nagy árat fizetnek a helyiek.

Ez egy kétélű kard. A legnagyobb gond az, hogy miként érkeznek az emberek a faluba, és amikor idejönnek, hogyan viselkednek, hol parkolnak. A valóság az, hogy B kategóriás út vezet át a településen. Ez keskeny, a folyó felett egyetlen híd van, ami egy jármű számára elég széles

– mondta, utalva arra, hogy kétirányú forgalom nem mehet rajta.

Hozzátette, ő bejárta a világot, és számára nehezen hihető, hogy ez a legszebb falu a bolygón.

Ez nagy megtiszteltetés, de kissé meglepő is, mert nagyon erős a verseny

–nyilatkozott Craig Chapman.

Azt remélik most mindannyian, hogy a korlátozások gyakorlati hatása által harmónia alakul majd ki a turisták és a helyi lakosok között.

Kapcsolódó
Európa rejtett gyöngyszemeiben megnyugszik a lélek
Ezek a helyek olyanok, mintha egy mesebeli világba cseppennénk. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik