Tavasz végén, amikor beköszöntenek a meleg napok és éjszakák, sok szobanövényt kiraknak a teraszokra, kertekbe, hiszen a bőséges napfény és a friss levegő serkenti a fejlődésüket. Az ősz beköszöntével azonban, amikor hűvösödnek az éjszakák, és 10 °C alá eshet az éjszakai hőmérséklet, jobb a cserepeseket visszaköltöztetni a meleg lakásba, íja a 168.hu.
Betelepítés előtt mindenképpen érdemes alaposan ellenőrizni, nem telepedtek-e meg rajtuk kártevők, például levéltetvek vagy pajzstetvek, mert ezek a beltérben gyorsan elszaporodhatnak.
Szobanövények, amiket már szeptember végén érdemes betelepíteni
Ősz elején feltétlenül vigyük be a trópusi származású dísznövényeket, mint a hibiszkusz, a bougainvillea vagy a különféle pálmák. Ugyanilyen fagyérzékenyek a banánnövények (ha nem télálló fajtáról van szó), a fikuszok, valamint az orchideák és krotonok is.
A citrusfélék – például a citromfa – külön figyelmet igényelnek: bár nyáron kifejezetten szeretik a meleget és a sok napsütést, 10–12 °C alatt könnyen károsodhatnak. Ilyenkor lehullatják a leveleiket, és a termés is veszélybe kerülhet. Ezért a citromfát és a többi citrusfélét mindenképpen idejében költöztessük vissza a lakásba, hogy a téli hónapokat is egészségesen átvészelhessék.
Figyeljünk a fény mennyiségére
Mivel a nappalok rövidülnek, sok növény fényhiánytól szenved, levelei fakóvá válnak, hullni kezdenek. Figyeljünk arra, hogy lehetőleg olyan helyet válasszunk nekik, ahol éri őket elegendő fény. Pótlásban segíthet a LED növénylámpa, ami kiegészítő világítással biztosítja a szükséges fénymennyiséget. Nem kell egész nap használni, de napi 6–8 órás pótfény nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a növény egészséges maradjon.
Kerüljük a hősokkot
A hőmérséklet hirtelen változása szintén megviselheti a növényeket. Ne költöztessük őket közvetlenül a hideg teraszról a forró radiátor mellé, mert a száraz meleg és az erős hőingadozás károsítja a leveleket. Helyezzük inkább világos, de huzattól védett sarokba őket.
A trópusi származású fajokat párásítással is támogathatjuk, hiszen a fűtési szezon alatt gyakran túlságosan száraz a lakás levegője. Tavasszal pedig, amikor az időjárás ismét kedvezőbb, újra kitehetjük őket a kertbe vagy a teraszra, hogy visszanyerjék erejüket a természetes környezetben.
Ha már betelepítetted, át is ültesd? Itt a válasz. Ha száradnak a levélvégek, erre figyelj. A szobanövények leggyakoribb betegségeiről pedig itt olvashatsz.

