Mozaik

Ausztriában látták a hazánkban először költő gyűrűs kuhikat

KMNP/Őze Péter
KMNP/Őze Péter
A ragadozómadár-védelmi szakemberek a nyár során fedezték fel a madarak fészkét.

November 14-én, Burgenlandban figyelték meg azt a gyűrűs kuhi párt, amelyik idén nyáron Békés vármegyében fészkelt, ami azért szenzációs esemény, mert Magyarországon most először költött ez a madár.

Szeptemberben mi is megírtuk, hogy Magyarországon, Hódmezővásárhely határában, sikeresen költött egy kuhi pár. A ragadozómadár-védelmi szakemberek a nyár során fedezték fel a madarak fészkét. A két adult madár négy tojásos fészekaljából végül két fióka kelt ki. A költés előrehaladtával, augusztus végén ornitológiai jelölő gyűrűiket is megkapták a fiókák, ahogyan a két kifejlett madarat is sikerült megjelölni.

Most a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület számolt be arról, hogy november 14-én, a két, gyűrűs öreg madarat Otto Samwald figyelte meg először, Karácsfa (Hagensdorf) határában, majd azóta rendszeresen látták a területen. Bár a gyűrűszámok nem kerültek leolvasásra, azok helyzete és típusa, valamint a madarak kora alapján a két madár igen nagy valószínűséggel az a költőpár, amelyik Magyarországon fészkelt.

A megfigyelő értesítése alapján, az Ausztriában többször is megfigyelt kuhik rendszerint együtt mozogtak és sikeresen vadásztak egerekre.

A Magyarországon, korábban csak kóborlóként előforduló kuhit ezelőtt még nem gyűrűztek, így nem meglepő, hogy a mostani megfigyelés az első ilyen adat a hazai Madárgyűrűzési Adatbankban.

A két gyűrűs madár újabb megfigyelése alapján jó esély van arra, hogy jövőre ismét fiókát nevelnek hazánkban vagy legalább a térségben a kuhik.

Három évvel ezelőtt még csak hetedik alkalommal láttak kuhit hazánkban és 17 év után látták újra hazánkban ezt a kis madarat. Ez a cikk pedig egy sikeres madármentésről szól: három bagolyfióka nőtt fel és kapta vissza szabadságát Mályiban.

Kapcsolódó
Nagy meglepetés várta a madarászokat a kunsági digógödörnél
Ez a ragadozó nagyon ritka vendég Magyarországon.
Olvasói sztorik