Korábban a szlovákiai Ipolyvarbó és a Nógrád vármegyei Őrhalom között legalább fél órát kellett autózni, 23-24 kilométert kerülve, ám a két települést összekötő Ipoly-híd megépítésével ez az út pár percre, néhány száz méterre csökkent – feltéve, ha az Ipoly nem árad…
A 30,5 méteres hídhoz Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában 400 méter utat is építettek.
A 2023. december 1-jei ünnepélyes átadást követően a Szent-Iványi hidat az Ipoly áradása miatt több alkalommal lezárták, ugyanis a hídhoz a magyar oldalon vezető út – amelyet árvízszint alatt kialakított útpályaszinttel építettek meg – árvíz idején víz alá kerül.
Ez történt most is: november 27 – én 13 órától a megemelkedett vízszint miatt magyar oldalon lezárták a hídhoz vezető útszakaszt.
Nógrád vármegyében, Őrhalom – országhatár összekötő utat, a vasútátkelőtől a határig az 1-es km-nél lezárták (2209-es jelű út)
– közölte az Útinform.
Tájékoztatójukból azt is megtudhatjuk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Sajó áradása miatt több útszakaszt lezártak.
Mint azt szerdán megírtuk, az Ipoly áradása miatt családokat költöztetnek ki otthonaikból egy nógrádi faluban.

