Így készíts nyárfarönkből dagasztó teknőt

Ezermesterek jóvoltából korábban írtunk már arról, milyen gyönyörű kerti bútor készült a nagypapa régi boroshordóiból, és arról is, hogy egy szuvas teknőből is lehet gyönyörű kerti hintaszéket varázsolni. Ezúttal az alkotás örömét egy nyárfarönk adta, mely szinte felkínálta magát egy dagasztó teknő megalkotásához. Íme a történet.

„Belefogtunk a házi kenyérsütésbe. A dagasztás kétemberes munka volt, mert a könnyű tálakban nem lehet erőteljesen dagasztani. Egyikőnk fogta, a másikunk dagasztott. Gyorsan rájöttünk, hogy ez így nem mehet tovább, kell szereznünk egy dagasztóteknőt.

Elég borsos árakat kérnek érte, ezért elhatároztuk, hogy szerzünk egy nyárfarönköt és elkészítjük magunk.

Eljutottunk addig, hogy a matéria már nem jelent akadályt, tehát csak a szakmai fogásokat kell megtanulni. A youtube mindenkinek barátja, így esténként több videót is végignéztünk, hogyan készül a teknő.

Az alapanyag azonban hiányzott. Ekkor történt a csoda, mert nem nevezhetjük másnak: falubeli kedves barátunk beállított egy igen méretes nyárfarönkkel téli tüzelője felfűrészelésért cserébe. Megkötöttük az „üzletet”.

Párommal gyorsan döntöttünk, hogy a farönkből teknő lesz. A következő napokban előkerült a láncfűrész, a vízmérték és a ceruza. A félbehasított rönkre előrajzoltuk a formát, s kezdődött a munka. Fűrésszel és baltával megnagyoltuk kívülről, ekkor már látszódott némi teknőforma. A rönk ezután felkerült a fűrészbakra, elkezdődhetett a nagyolás a belsejében. Először a balta játszotta a főszerepet, de egy idő után elég nehéz volt ezzel hozzáférni.

Célszerszám kellett, amit kapocskának hívnak. Ez nincs minden háztartásban, nálunk sem volt. Akadt viszont több kőműves kalapács. Némi alakítás, köszörülés és készen volt a kapocska, mellyel sokkal finomabban lehetett belülről faragni. Legvégén a perem kialakítása történt.

A munkafolyamat pontosan három hétig tartott.

Voltak napok, amikor csak fél óra jutott farigcsálásra, máskor 2 óra. Amikor elkészült, megtöltöttük telített sóoldattal, s azt néhány napon át hagytuk benne állni, egyfajta állagmegóvás céljából, hogy ne repedezzen meg.

Konyhasó helyett szokták a fát olyan sóoldatokkal is megitatni, amelyek forró vízben sokkal könnyebben oldódnak, mint hidegben. A fa kihűlése és az oldószer elpárolgása után a fasejteket sókristályok töltik ki, melyek a fa fogyását, repedezését és vetemedését akadályozzák meg.

A munka alatt sok ismerősünk nézte meg a teknő készítését, néhányan kipróbálták a kapocskát, és mindenki azt mondta, hogy ez nehéz mesterség. A végeredmény azonban azt mutatja, hogy egy ezermester nem ismer lehetetlent…”

Virágné Fejes Éva írása