Mozaik

Ritka felhők érkeztek – 12 új fajtát azonosítottak

Köztük van a repülőgépek károsanyag-kibocsátása nyomán keletkező kondenzcsík okozta mesterséges felhő is.

Tizenkét új felhőfajtát – köztük a ritka hullámfelhőszerű zord felhőt – ismert el először hivatalos rendszerezésében a Nemzetközi Felhőatlasz, amely a 19. század óta a felhők azonosításának első számű kézikönyve – írta az MTI a BBC News hírére hivatkozva.

Utoljára 1987-ben ismertek el hivatalosan új felhőfajtákat az atlaszban, amelynek új, teljesen digitális változata 10 új felhőfajtát – köztük a 2006-ban először azonosított hullámfelhőszerű zord felhőt (asperitas) , valamint és a repülőgépek károsanyag-kibocsátása nyomán keletkező kondenzcsík okozta mesterséges felhőt (contrails) – ismert el.

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Az első felhőosztályozást 1802-ben publikálta a francia Jean-Baptiste Lamarck (1744-1829) a Meteorológiai Évkönyvben. Osztályozásában öt alaptípust különböztetett meg, majd ezeket 12-re bővítette. Ugyanebben az évben Luke Howard angol amatőr meteorológus vezette be a máig használatos cirrus, stratus és cumulus (pehely-, gomoly-, rétegfelhő) fogalmakat. Howard hét alaptípust különített el. 1891-ben egy müncheni nemzetközi meteorológiai konferencián bizottságot hoztak létre a nemzetközi felhőatlasz elkészítésére. A testület 300 felhőfénykép és rajz közül választotta ki azt a 28 képet, mely végül bekerült a felhőatlaszba. Az atlaszt 1896-an adták ki, legutóbbi változata 1975-ben jelent meg, amelyet 1987-ben vizsgáltak felül.

Az atlasz kiadója, a Meteorológiai Világszervezet a felhőket fajokra, fajtákra és változatokra osztja. A felhőosztályozás 10 alaptípusból – pehelyfelhő, bárányfelhő, fátyolfelhő, párnafelhő, lepelfelhő, esőrétegfelhő, gomolyos rétegfelhő, rétegfelhő, gomolyfelhő és zivatarfelhő – indul ki.

Kiemelt kép: Pirocumulus felhő, vagy más néven füstgomolyfelhő (a cumulus egyik formája) az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület fölött egy tavaszi délutánon – Fotó: MTVA/Jászai Csaba

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik