Három egyszerű, ízletes gofri recept

A gofri egyszerre street food és sokoldalú házi sütemény: lehet egyszerű, porcukros nassolnivaló vagy gazdagon megrakott desszert is.

Ropogós széleivel, puha belsejével és szinte végtelen variálhatóságával évszázadok óta hódít Európában és a tengerentúlon is. A történetének végigolvasásához ajánlunk három különböző ízesítésű, egyszerű gofrireceptet is.

Így hódította meg a gofri a világot

A gofri olyan, általában kelesztett vagy lazított tésztából készült étel, amelyet mintázott sütőlapok között sütnek ki. A jellegzetes rácsos felület nemcsak esztétikai elem: segíti az egyenletes átsülést, és ideális kosarakat képez a feltéteknek. A gofri világszerte elterjedt, különösen Belgiumban, ahol számos regionális változata ismert.

A szó eredete a holland wafel kifejezésre vezethető vissza, amely középkori gyökerekkel rendelkezik, és a méhsejtre emlékeztető mintázatra utal. A gofri elődjei már az ókorban megjelentek: a görögök lapos tésztát sütöttek forró fémlemezek között. A középkorban Európa-szerte elterjedtek az ostyaszerű sütemények, amelyeket hosszú nyelű vasformákban, nyílt tűz felett készítettek.

A 9-10. században különváltak az egyházi ostyasütő vasak és a világi használatú ostyasütők. Ezekből fejlődtek ki fokozatosan azok az eszközök, amelyek már a mai gofrisütők elődjeinek tekinthetők. A kezdeti receptek egyszerű liszt-víz alapú tésztát használtak, majd a keresztes hadjáratok után új alapanyagok, például fűszerek és aromák jelentek meg az európai konyhában.

A 14–16. század fordulójáról származnak az első írásos gofrireceptek. Ezek még élesztő nélküli tésztával készültek, később azonban a sörélesztő használata forradalmasította a sütést: a mélyebb mintázatú sütőformák és a levegősebb tészta együtt hozták létre a modern értelemben vett gofrit. A reneszánsz festményeken már felismerhető a ma is ismert rácsos forma.

A 16. századra a gofri Franciaországban és a Németalföldön rendkívül népszerűvé vált. A királyi udvarokban gazdag, cukros, tojássárgájában és vajban bővelkedő változatokat készítettek, míg az egyszerűbb, mézzel édesített receptek a hétköznapi emberek körében terjedtek el. A cukor árának csökkenése a 18. században új lendületet adott a gofrisütésnek: számos regionális recept született, köztük a flamand és német változatok.

A gofri az angolszász világba is korán eljutott. A 18. században már dokumentáltak úgynevezett gofripartikat Amerikában.

A belga stílusú gofri a világkiállítások révén vált nemzetközi szenzációvá a 20. század közepén. A mai, „belga gofriként” ismert változatok gyakran a különböző európai és amerikai hagyományok ötvözetei.