Komárom-Esztergom vármegyében bőven akadnak olyan helyek is, amelyek nem az útikönyvek első oldalain szerepelnek, mégis különleges élményt kínálnak. Egy csendes arborétum, egy erdő mélyén rejtőző várrom, egy egykori remetetelep vagy éppen egy föld alatti erődrendszer mind más-más arcát mutatja a tájnak.
Ezek a helyek talán kevésbé vannak jelen a leggyakoribb kirándulólistákon, mégis izgalmas történeteket és különleges hangulatot kínálnak azoknak, akik szeretnek letérni a megszokott útvonalakról. Összegyűjtöttünk néhány olyan látnivalót, amely jól mutatja, mennyi felfedeznivaló vár még a kíváncsi utazókra Komárom-Esztergom vármegyében.
Majki Kamalduli Remeteség
A Majki Kamalduli Remeteség Magyarország egyik legkülönlegesebb szerzetesi emlékegyüttese. A 18. században alapított remetetelepen a kamalduli szerzetesek éltek, akik a világtól elvonulva, különálló kis házakban folytatták csendes életüket. A cellaházakból álló épületegyüttes ma is megőrizte sajátos hangulatát. A felújított kolostor és a barokk templom mellett a remetelakok is látogathatók, így bepillantást nyerhetünk a szerzetesek mindennapjaiba.
Bővebben itt írtunk a Majki Remeteségről.


Sándor–Metternich-kastély, Bajna
A Gerecse lábánál fekvő Bajna egyik legimpozánsabb épülete a Sándor–Metternich-kastély. A 18–19. század fordulóján épült, klasszicista stílusú kastély a híres „ördöglovas”, Sándor Móric nevéhez kötődik. Az épület az elmúlt években átfogó felújításon esett át, így ma újra régi fényében fogadja a látogatókat. A kastély belső tereiben kiállítás mutatja be a család történetét és a korszak arisztokrata életmódját. A parkja kellemes sétára csábít.
Bővebben itt írtunk a Sándor–Metternich-kastélyról.

Agostyáni arborétum, Tata
A Gerecse erdeinek ölelésében, Tatától 7 kilométerre található az agostyáni arborétum, amely a vármegye egyik legcsendesebb és legromantikusabb kirándulóhelye. A botanikus kert 30,5 hektáron, természetes erdei környezetben mutatja be a különböző fafajokat, így a látogatók hangulatos erdei séta közben fedezhetik fel a gyűjteményt. Az arborétum területén 300-féle különleges fenyőfaj, lombhullató díszfa és egzóta (idegen) növény található. Tavasszal és ősszel különösen látványos, amikor a friss hajtások vagy a színes lomb teszi hangulatossá a sétát. A kert a Madárdalos agostyáni arborétum nevet viseli, mert területén 71 madárfaj költése, 110 madárfaj megjelenése vált ismertté. Natura 2000, különleges rendeltetésű madárvédelmi terület. Aki a Gerecse kevésbé ismert, békés arcát szeretné megismerni, annak kiváló úti cél lehet.

Vitányvár, Vértessomló
A Vértes hegység északi lejtőjén, Körtvélyespuszta fölött, Vértessomló községtől keletre a 417 méter magas Nyerges-hegy közelében egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk a megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, kis területű vár romjait. A vár a 13. században épülhetett, és stratégiai szerepet töltött be a környék védelmében. A történelem során többször gazdát cserélt, majd végül elpusztult, falai azonban ma is állnak. A környező fák miatt csak akkor látható, ha igen közel járunk hozzá. A kilátás csodás, ráláthatunk a környező dombokra, Vértessomlóra és Környére.




Monostori erőd, Komárom
A monostori erőd Közép-Európa legnagyobb újkori erődje. Monumentális méretű, az erőd 25 hektárt foglal el, teljes területe lőterekkel együtt 70 hektár, az épületek alapterülete 25 680 m2, a helyiségek száma 640. Az erődben élő katonák legmagasabb létszáma 8000 fő volt.
Az 1850 és 1871 között épült, UNESCO Világörökségi Várományosi Listáján szereplő, klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék lenyűgöző látványt nyújt hatalmas, precízen faragott kövekből épített falaival, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarójával és több kilométer hosszú, föld alatti kazamatarendszerével.




Péliföldszentkereszti kegyhely
A Gerecse erdeinek mélyén található Péliföldszentkereszt az ország egyik fontos zarándokhelye. A kegyhely története a középkorig nyúlik vissza, amikor a forrás és a templom környéke már vallási jelentőséggel bírt. A mai templom és kolostor a szalézi rendhez kötődik, és ma is aktív lelki központként működik. A zarándokok és kirándulók egyaránt szívesen keresik fel a nyugodt, erdei környezetben fekvő helyet. A templom mögött forrás fakad, amelyhez sokan különleges jelentést társítanak.


Neszmélyi hajóskanzen
A Duna partján fekvő neszmélyi hajóskanzen a magyar hajózás múltját őrzi. A skanzent 2003-ban alapították azzal a céllal, hogy bemutassa a hajózás fejlődését a gőzhajók korszakától egészen a modern vízi közlekedésig, és betekinthessünk a hajózással kapcsolatos mesterségek és hagyományok világába is.
A hajóskanzen jelenleg – több éve – zárva tart, és kiállításai nem látogathatók. Ettől még a területen lehet sétálni, kívülről is érdemes megnézni a – sajnos pusztuló – hajókat és a régi eszközöket, alkatrészeket.
Bővebben itt írtunk a neszmélyi hajóskanzenről.

Fényes tanösvény, Tata
Tata egyik legkülönlegesebb természeti területe a Fényes-források vidéke. A kristálytiszta vizű források egy karsztvízrendszer részei, amelyek különleges élővilágnak adnak otthont. A tanösvény cölöpökön vezet át a mocsaras területen, így a látogatók közvetlenül a víz fölött sétálhatnak. A séta során megfigyelhetők a forrásmedencék, a vízi növényzet és a gazdag madárvilág. A terület természetvédelmi oltalom alatt áll. A tanösvény egy rövid, mégis látványos kirándulást kínál a természet szerelmeseinek.
Bővebben itt írtunk a Fényes tanösvényről.

Oroszlányi Bányászati Múzeum
Oroszlány múltja szorosan összefonódik a szénbányászattal, amely évtizedeken át meghatározta a város életét. A Bányászati Múzeum ezt az ipartörténeti örökséget mutatja be. A kiállításokon bányagépek, munkaeszközök és korabeli dokumentumok idézik fel a bányászok mindennapjait. A látogatók megismerhetik a bányászat technológiáját és a bányászélet hagyományait is.
Bővebben itt írtunk az Oroszlányi Bányászati Múzeumról.

Ranzinger Vince-kilátó, Tatabánya
A tatabányai Ranzinger Vince-kilátó a Gerecse egyik látványos panorámapontja. A kilátó a Kő-hegyen áll, és nevét a térség bányászati múltjának egyik meghatározó alakjáról kapta. Az acélszerkezete egykor a Vadorzó akna felett teljesített szolgálatot a városhoz tartozó szénmezőkön.
A toronyból szép kilátás nyílik Tatabányára, a környező hegyekre és tiszta időben akár a Vértes vonulataira is. A panoráma különösen naplementekor nyújt felejthetetlen látványt.



Korábban írtunk már a tatai várról, a tatai Esterházy-kastélyról és a tardosi lombkorona-tanösvényről is.

