A Víz Világnapját 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés Konferencia után kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, ezt követően először egy évvel később, 1993-ban tartották meg.
A minden év március 22-én megtartott világnap célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs: a világnap a víz fontosságára irányítja a figyelmet, és cselekvésre ösztönöz a globális vízválság kezeléséért. A világnap egyik központi célja a Fenntartható Fejlődési Célok közül a 6. cél megvalósításának támogatása: a biztonságos ivóvízhez és a megfelelő higiéniához való hozzáférés biztosítása mindenki számára 2030-ig.
E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére.
Miért áll az idei év középpontjában a víz és az egyenlőség?
A nők és lányok aránytalanul érintettek a vízzel kapcsolatos kihívásokban a meggyökeresedett nemi szerepek, a nem megfelelő infrastruktúra, az alulreprezentáltság, a korlátozott finanszírozás, a korlátozó társadalmi normák és a rendszerszintű egyenlőtlenségek miatt.
A Víz Világnapja 2026 kampány egy olyan átalakító, alapvető emberi jogokon alapuló megközelítést szorgalmaz, amelyben a nők egyenlő beleszólással, vezető szereppel és lehetőségekkel rendelkeznek a vízzel kapcsolatos döntésekben – így a víz egy egészségesebb, virágzóbb, nemek közötti egyenlőséget biztosító jövő erőforrásává válhat, amely mindannyiunk javát szolgálja.
Miért van szükség cselekvésre a víz területén?
A biztonságos vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog, mégis 2,1 milliárd ember él ma is biztonságosan kezelt ivóvíz szolgáltatás nélkül. Ennek súlyos következményei vannak az egyének életére és a társadalom egészére nézve.
A jól működő vízkörforgás a 2030-as Fenntartható Fejlődési Célok egyik alapja, és nélkülözhetetlen az éghajlatváltozás hatásainak kezelésében is.
A 2026-os Víz Világnapjának fő üzenetei
A globális vízválság mindenkit érint – de nem egyformán. Ahol az emberek nem rendelkeznek a biztonságos ivóvízhez és a megfelelő higiéniai körülmények való emberi jogokkal, ott virágzik az egyenlőtlenség, melynek főleg a nők viselik a terheit. Itt az ideje, hogy a nőket a vízügyi megoldások középpontjába helyezzük.
A nőknek kell alakítaniuk a víz jövőjét. Fontos, hogy a vízszolgáltatás ellenálljon az éghajlatváltozásnak, és mindenki igényeit kielégítse. Olyan alapvető jogokon nyugvó megközelítésre van szükségünk a vízhiány megoldásához, ahol a nők hangját meghallják, és teljes mértékben elismerik cselekvőképességüket és vezetői képességeiket.
Legyen a víz az egyenlőség forrása. Amikor a nők egyenlő mértékben kapnak szót a vízzel kapcsolatos döntések meghozatalában, a szolgáltatások befogadóbbá, fenntarthatóbbá és hatékonyabbá válnak. Be kell fektetnünk a női vezetésbe, mert ezzel a víz egy egészségesebb, virágzóbb és nemek közötti egyenlőségen alapuló jövő mozgatórugójává válik, amely mindannyiunk javát szolgálja.
Tudtad?
- Globálisan több mint 1 milliárd nő – a nők több mint egynegyede (27,1%) – nem fér hozzá biztonságosan kezelt ivóvíz szolgáltatásokhoz. (UN Women/UNDESA, 2023)
- 1,8 milliárd embernek még mindig nincs a lakóhelyén ivóvize, és minden harmadik háztartásban a nők felelősek a vízgyűjtésért. (WHO/UNICEF, 2023)
- A rendelkezésre álló adatok szerint, mintegy 53 országban a nők és a lányok naponta 250 millió órát töltenek vízgyűjtéssel – több mint háromszor többet, mint a férfiak (ENSZ Nők/UNDESA, 2024).
- Globálisan a nem biztonságos víz, a nem megfelelő higiénia körülmények naponta körülbelül 1000 öt év alatti gyermek haláláért felelősek. (WHO, 2023).
- Az országok mintegy 14%-ában még mindig nincs arra gyakorlat, ami biztosítaná a nők egyenlő részvételét a vízzel kapcsolatos döntések meghozatalában.(UNEP-DHI, GWP, UN Women, 2025).
Forrásunk volt: vizvilagnap.hu
A víz igazi természeti kincs: többletvíz nélkül kérdéses az erdők léte, megfigyelések szerint szemünk előtt száradnak ki a hazai források és patakok.

