Friss fotók is felkerültek a Google térképre a területről, melyen jól látni, hogy a spontán kialakult tóban kacsák úszkálnak vidáman és már úgy elszaporodott a nád, hogy akár aratni is lehetne. Az egyik képen mesterséges intelligencia segítségével még a strandot is megtervezték.

A szegei köznyelvben csak Centrum-gödörnek hívott területől korábban már mi is írtunk, legutóbb akkor, mikor valaki természetvédelmi területként jelölte meg a térképen.
A Centrum-gödörrel való viccelődésnek hagyománya lett Szegeden. Hoztak létre Facebook-eseményt, szerveztek Centrum Gödör Napot, javasolták, legyen belőle delfinárium, vízibicikli-akadálypálya, esetleg oda kellene adni a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hátha ebben a portában is lát fantáziát a püspök. Hír a szegedi médiában, amikor télen befagy, aztán amikor kienged, illetve az is, amikor büdös.
Az építési terület egyébként már évtizedek óta üresen áll, legutóbb 2014-ben az Igényes Otthon Kft. nevű cég lett a tulajdonos. Öt évvel később bejelentette, hogy irodaházat, lakásokat – és persze mélygarázst – épít, de ez a terv is füstbe ment.
Tavaly, a nagy aszály idején teljesen kiszáradt a Centrum-gödör, de megírtuk korábbban azt is, hogy egy ikonikus kocsma zárt be Szegeden és diákok és civilek varázsolták színessé az egyik művelődési ház falát.

