Kertünk-Portánk

Kevesebb locsolással egészségesebb kert? A Nébih szerint működik

Getty Images
Getty Images
Ezt javasolják a szakemberek az aszályos nyarakra.

A hosszabb, csapadékmentes időszakok és az egyre szélsőségesebb időjárás miatt a kertészkedők is új kihívások elé kerülnek. A korábban bevált öntözési szokások már nem elegendőek, miközben a vízzel is takarékoskodni kell. Néhány egyszerű változtatással jelentősen csökkenthető a kert vízigénye anélkül, hogy a növények fejlődése kárt szenvedne.

Erre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kertművelő programjának új, „Víztudatos kertészkedés” című kisokosa, amely gyakorlati tanácsokkal segíti a hobbi- és balkonkertészeket. A kiadvány célja, hogy bemutassa azokat a könnyen alkalmazható módszereket, amelyekkel a kertek ellenállóbbá válhatnak a száraz időszakokkal szemben.

A szakemberek szerint a víztakarékos kertészkedés jóval többet jelent annál, mint hogy ritkábban vagy többet öntözzünk. Legalább ilyen fontos a talaj állapotának megőrzése, a párolgási veszteség csökkentése, a lehulló csapadék megtartása, valamint az is, hogy olyan növényeket válasszunk, amelyek jobban alkalmazkodnak a megváltozott éghajlati viszonyokhoz.

A kisokos öt fő témakörben foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. Részletesen ismerteti, hogyan segíti a megfelelő talajszerkezet a víz megtartását, miért érdemes mulcsot vagy más talajtakaró anyagot használni, milyen öntözési módszerekkel lehet csökkenteni a vízpazarlást, miként gyűjthető és hasznosítható az esővíz, valamint milyen növények érzik jól magukat szárazabb körülmények között is.

A kiadvány nemcsak nagy kertek tulajdonosainak szól, az ajánlások jelentős része kisebb udvarokban, magaságyásokban vagy akár balkonládákban is könnyen megvalósítható.

A Nébih példaként említi, hogy már néhány egyszerű lépés is látványos eredményt hozhat. Ha a veteményes csupasz talaja helyett mulcsréteg védi a földet, az öntözéshez összegyűjtött esővizet használunk, és a locsolást a hűvösebb, kora reggeli órákra időzítjük, jelentősen mérsékelhető a vízfogyasztás. Emellett a talaj tovább marad nedves, a növények pedig jobban átvészelik a forró napokat.

A Kertművelő programmal közérthetú módon szeretnék eljuttatni a kertészkedéshez kapcsolódó tudást minél több emberhez. Az új útmutató is ezt a szemléletet követi: szakmailag megalapozott, ugyanakkor könnyen érthető tanácsokat, gyakorlati ötleteket és hasznos érdekességeket kínál a kezdő és a tapasztalt kertészek számára egyaránt.

A változó éghajlat miatt egyre fontosabbá válik, hogy tudatosan bánjunk a rendelkezésre álló vízkészletekkel. A Nébih szerint a víztakarékos megoldások amellett, hogy a környezetet kímélik, hosszú távon a kertek egészségét is javítják, így kevesebb vízzel is fenntartható a zöld, termékeny kert.

A kisokos megtekinthető ezen a linken.

Korábban írtunk már arról, mennyi ivóvizet locsolunk el a kertben és hogy milyen módszerekkel csökkenthető a kerti vízszámla.

Kapcsolódó
Így termesszünk paradicsomot szinte öntözés nélkül
Bár vízigényes növény, a szárazgazdálkodási módszerek segítenek minimalizálni a locsolás szükségességét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik