A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének egyik épületében egy 300 példányos csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) kolónia él – írta meg weboldalán a Duna-Dráva Nemzeti Park.
Mint kiderült, már évek óta kedvelik és vigyázzák őket az Intézet dolgozói. Teszik ezt úgy, hogy nem is tudták: a Dunántúl legnagyobb ismert kolóniája él náluk ebből a ritka és fokozottan védett fajból.
Külön jelentősége, hogy szülőkolóniáról van szó, melyben az idén született kölykök nevelkednek. A nagy létszámú kolónia komoly segítség a szőlőültetvények és a környező kertek biológiai védelmében.
A faj állománya nem csak Magyarországon, de az egész Európai unióban meredeken csökkenő tendenciát mutat. Ennek oka nagyon összetett. Szerepe van ebben a táplálékbázis csökkenésének, valamint a nyári és telelő kolóniák zavarásának, a szálláshelyül szolgáló épületek átépítésének, díszkivilágításának, nem megfelelő felújításának, a denevérek szándékos kizárásának. Egyre nagyobb probléma a hőhullámok miatt a padlásterek túlmelegedése, mely a kölykök pusztulását is okozhatja. Sajnos a Dél-Dunántúlon is hasonló a tendencia, több jelentős, többszáz példányos kolónia számolódott fel az utóbbi években.
Éppen ezért örvendetes az új kolóniák felfedezése, hiszen reményt ad, hogy a denevérek képesek alkalmazkodni, jó választ adni az emberi hatásokra és éghajlati változásokra.
A jövőben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elkezdi a kolóniák érdekében az egyeztetéseket a szálláshelyek hosszú távú védelmére. Köszönjük Morvai Anitának és Dombi Luca Lilinek az új kolóniák felfedezését, és a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének a védelmük érdekében tett eddigi erőfeszítéseiket – írták a bejegyzésben.
Megírtuk azt is, hogy évtizedek óta nem látott denevérekre bukkantak a Mecsekben, és denevérek százai repültek be egy veszprémi panel lépcsőházába, illetve 14 pihenő denevért mentettek meg Székesfehérváron.

