Mozaik

Anya lett Hamupipőke, az árva amuri tigris

A legyengült nagymacskát megmentették az állatvédők, majd visszaengedték a vadonba, ahol két kölyköt hozott világra.

A Hamupipőke névre keresztelt tigrist 2012-ben négy hónapos korában elhagyva, legyengülve, az éhhalál állapotában találták meg a kínai határhoz közeli Primorske területén a természetőrök. A kölyöktigris egy állatmentő központban nyerte vissza egészségét, és megtanult zsákmányra vadászni. Az állatmentők két éve – nyomkövetővel felszerelve – visszavitték Hamupipőkét a vadonba, oda, ahol a kutatók negyven éve nem találkoztak szibériai (amuri) tigris nyomaival – írta a naturalworldnews.

Ezután következett a szenzáció.

A veszélyeztett nagymacska faj fennmaradásáért együtt dolgozó szervezetek a minap bejelentették: Hamupipőke társra talált, és „szerelmükből” két egészséges kölyköt hozott a világra. A tényeket egy videófelvétellel is nyomatékosították, hangsúlyozva: a mostani örömteli eset azt erősíti, hogy az orosz Távol-Kelet ma is kiváló élőhelye a szibériai tigriseknek.

Kritikusan veszélyeztetett faj

A fajt a kritikusan veszélyeztetettek között tartják számon. A szakemberek szerint ma már csak Oroszország délkeleti részén élnek, számuk 350- 450 közöttire tehető. Az ikonikus nagymacskák legnagyobbika korábban Kína északkeleti, valamint a Koreai-félsziget és Mongólia területén is élt, de az orvvadászat és a fakitermelés következtében bekövetkezett élőhelyek elvesztése miatt utóbbi helyeken kipusztult.

És akkor íme Hamupipőke és a gyerekek hancúrozása:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik